Vác, Kossuth tér

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Fekvő nő, Kisleány
Angol cím:Look into the Sun

Vác
Kossuth tér
A váci székesegyház szomszédságában lévő kis téren állt az alkotás.

Felállítás1966


Ády
2019.01.08. 12:47
Az alkotás Lőwy Sándor Gépipari Technikum mögötti Kossuth téren állították fel 1966-ban. Kis eldugott terecskét díszítő kedves fekvő lány révedező mészkő alakját Csikai Márta Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.
A szobor ma már nem áll itt ezen a meghitt helyen, valamikor 1992. után került, és áthelyezték a Kölcsey utcai lakótelep egyik parkjába.

1." — Csikai Márta szobrász- művész elkészítette Kisleány című szobrának modelljét. A zsűri alkalmasnak találta arra, hogy azt kőbe faragva felállítsák Vácott, a Kossuth téren."

2. "VÁCI SZOBROK
Kisleány - a Kossuth téren

A művészeti bírálóbizottság
1965-ben fogadta el Csikai Márta Kisleány című szoborművét, mely utóbb a váci Kossuth térre került. A szobor hason fekvő gyermekleányt ábrázol, amint elgondolkozva felfelé néz. A ruha csak éppen jelezve van rajta és az egész szobor csak a test formáit mutatja, a részletek nincsenek kifaragva. A szobor jó, mert kifejező, és különösen, mikor a környező bokrok fehér bogyótermései virulnak, a kettő együtt igen szép látvány, nem véletlen, hogy a szakbizottság elfogadta. De nem véletlen az sem, hogy a szobor a közönségnek általában nem tetszik. A szobor elhelyezése rossz. A művész nyilvánvalóan földönfekvő és az égre mélázó leányt akart ábrázolni. Szerencsésebb művészettörténeti múlttal rendelkező országokban az ilyen szobrot már régen a földre helyezik, talapzat nélkül. Persze, ez nem kötelező, de a szobor jelenlegi talapzata semmiképpen sem segíti a mű érvényesülését.
Van azonban egy ennél fontosabb oka is annak, hogy a szobrot „nem értik". Mérete és stílusa miatt is igazán csak bizonyos közelségből élvezhető, a szobor — más művészetekből kölcsönvett kifejezéssel élve — „kamaraszobor”-nak mondható. Márpedig a szobor nem közelíthető meg a bokrok és a pázsit miatt, csak egy oldalról, egy alig használt kavicsos útról. Ezek után művészettörténész legyen a talpán, aki megmondja, hogy hol a szobor főnézete, pedig van neki, és onnan igazán szép. Szöveg: Stefaits"

3. "PEST MEGYEI ALKOTÁSOK
Töredékek a tavaszból

Vác bővelkedik a női szépséget ábrázoló szobrokban.
Csikai Márta "fekvő nö”-je a Kossuth Lajos tér kőékszere. Delfines játékosság áramlik e beteljesült pihenésben — a test magaslati pontja a karokkal megtámasztott fej és a közös tömbbé kovácsolódott lábak. Az öröm, a nyugalom szigetéről szakadt meteorit e lapos arcú lány, akinek árnyalt pillantása nemcsak a szemek árkaiból villan ránk, hanem a test minden szögletéből...."

4."... A váci művészeti alkotások egy része nem épp oda került, ahol sokan járnak (intimebb környezetbe kívánkoztak maguk az alkotások, esetleg a hagyomány már eleve megszabta azt a helyet, ahol felállíthatók stb.) "helyük" tehát semmiképpen sem rangsor, vagy értékelés kérdése. Sőt, hozzátartozik a városnézés játékosságához, hogy megkeressük és rátaláljunk ezekre a szobrokra. Ilyen " eldugott" helyen lévő , valójában intimebb környezet révén "itt" jobban érvényesülő szobor például Csika Márta fekvő nő című szobra, amely a Konstantin tér 6. szám alatt lévő Lőwy Sándor Gépipari Technikum mögött a Kossuth téren találhatnak meg az érdeklődők. A kétméteres figura-méretű, haraszti mészkőből készített szobor fekvő, napozó nőt ábrázol, s bizonyára csak itt, csakis ebben a környezetben fejti ki maradéktalanul azt a hatást, amelyet alkotója a szobornak szánt...."
Források:
1. Pest Megyei Hirlap, 1965. július 30. (9. évfolyam, 178. szám)
2. Pest Megyei Hírlap, 1968. december 12. (12. évfolyam, 291. szám)
3. Pest Megyei Hírlap, 1972. március 26. (16. évfolyam, 73. szám)
4. Huba László: Vác (Panoráma, 1975)
További linkek
Csikai Márta szobrászművész életrajza: http://www.napkut.hu/naput_2008/2008_10/033.htm
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch07s12.html

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Napbanéző" c. alkotás fotói

Képszám - 215010
Adományozó - FŐFOTÓ
Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
459445
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1971
Feltöltve
2021.09.21. 16:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.09.21. 16:28
1971, Archív felvétel
Képszám - 215010
Adományozó - FŐFOTÓ

"Napbanéző" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
337977
Forrás
Monumentális művészet Pest megyében 1966-1971
Évszám
1966
Feltöltve
2019.01.04. 15:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.04. 15:42
1966, Archív felvétel

"Napbanéző" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
337976
Forrás
Huba László: Vác (Panoráma, 1975)
Évszám
1975
Feltöltve
2019.01.04. 15:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.04. 15:41
1975, Archív felvétel

"Napbanéző" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
337978
Forrás
Huba László: Vác (Panoráma, 1975)
Évszám
1975
Feltöltve
2019.01.04. 15:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.04. 15:44
1975, Archív felvétel
A kép részlete.
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.09.21. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Napbanéző" műlaphoz
19.01.08. 14:32
A "Napbanéző" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.08. 12:47
Ády publikálta "Napbanéző" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.