Lakóépület mozaikdíszítése

Budapest, XIV. kerület, Abonyi utca 29.

Budapest
XIV. kerület, Abonyi utca 29.
Abonyi utca 29. – Izsó utca 9. számú sarokház

Avatás1911

Wellisch Andor (tervező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.12.29. 23:17
A lakóépület az Abonyi utca 29. – Izsó utca 9. számú sarokház. Márkus Jenő BSZKRT vezérigazgató-helyettes számára épült. Az épületet mozaik díszíti. Virág cserépben, vagy vázában, galamb és stilizált virágmotívum. Az erkélyek vízkivezetőjét sok esetben gondatlanul alakították ki, megrongálva a mozaikokat.
Ezt az épületet is megjelölte a Zuglói Önkormányzat, mint fővárosi védett épületet. A Zuglói önkormányzat 2018 nyarán az Abonyi utca elején kihelyezett egy térképet az Abonyi utca, Dózsa György út, Thököly út által határolt területen levő fővárosi védettségű épületekről. Az épületek bejáratánál pedig egy kis ismertető táblát helyezett el az épületre vonatkozó információkkal.
Források:
A ház kerítésére felszerelt információs tábla

Cím alapján hasonló

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337479
Fotózva
2018.11.28. 13:57
Feltöltve
2018.12.29. 23:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:18

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337480
Fotózva
2018.11.28. 14:00
Feltöltve
2018.12.29. 23:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:18

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337481
Fotózva
2018.11.28. 13:58
Feltöltve
2018.12.29. 23:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:18

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337482
Fotózva
2018.11.28. 14:00
Feltöltve
2018.12.29. 23:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO125

337483
Fotózva
2018.11.28. 13:57
Feltöltve
2018.12.29. 23:19

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:19

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337484
Fotózva
2018.11.28. 13:58
Feltöltve
2018.12.29. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:19

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337485
Fotózva
2018.11.28. 13:58
Feltöltve
2018.12.29. 23:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:19

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337486
Fotózva
2018.11.28. 14:06
Feltöltve
2018.12.29. 23:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:20

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337487
Fotózva
2018.11.28. 14:07
Feltöltve
2018.12.29. 23:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:20

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337488
Fotózva
2018.11.28. 14:02
Feltöltve
2018.12.29. 23:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:24

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337489
Fotózva
2018.11.28. 14:00
Feltöltve
2018.12.29. 23:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:24

"Lakóépület mozaikdíszítése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337490
Fotózva
2018.11.28. 14:06
Feltöltve
2018.12.29. 23:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.29. 23:24
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.29. 23:35
Dénes Ildikó publikálta "Lakóépület mozaikdíszítése" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.