Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla

Csanádapáca, Szent Gellért utca 30.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A tanító úr hazatér

Csanádapáca
Szent Gellért utca 30.
Az iskola udvarán, jobb kéz felől a régi iskola épületének falán a bejárattól jobbra.

Felállítás2014. december 9.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2019.01.02. 17:14
Az emléktábla fekete gránit lapon bronz portré, az iskola alapítóját ábrázolja. Alatt neve és az évszám és a következő olvasható. Az utcáról is jól látható.

Emléktábla szövege:
Az iskola alapító tanító emlékére.
Izgatás vádjával juttatta börtönbe
és tiltotta ki szülőfalujából a
kommunista népbíróság-1948 nyarán.
Iskolánk és hálás tanítványai
2014
Az alkotó Mihály Gábor családja, szintén csanádapácai származású, őket is elüldözték a faluból, így nem véletlen az iskola felkérése, hogy készítse el az emléktáblát.

Idézet a forrásból:
"2014. december 9-e jeles nap volt iskolánk történelmében. Két eseménynek is tanúi lehettünk.
„A tanító úr hazatért”- hallatszott az ünnepi beszédben a mondat. A tanító úr, Gyarmati (Hirják) Béla, akiről az iskola régi épületének dísztermét neveztük el. „Gyarmati Béla Díszterem”- áll az ajtó felett, kívül a falon pedig egy emléktábla állít méltó emléket a névadónak. Az emléktáblát Mihály Gábor Munkácsy díjas szobrászművész úr készítette."

ifj. Gyarmati Béla a tanító fia író lett. Róla itt olvashatunk:
http://mek.oszk.hu/08700/08718/08718.htm
Források:
Avatás:
http://csanadapaca.hu/sites/default/files/csanadapacaiujszo/csanadapacai_uj_szo_20150115.pdf
Gyarmati: 5. oldal csoportkép
http://www.suli-apaca.sulinet.hu/fajlok/tortenelmunk.pdf
Alkotó:
https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/munkacsy-dijas-szobraszmuvesz-a-het-embere-89678/
Az adatokat az iskola titkárától kaptam, Ő engedélyezte a fotózást.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337457
Feltöltve
2018.12.29. 19:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 19:39

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337461
Feltöltve
2018.12.29. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 19:40

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337458

337463
Feltöltve
2018.12.29. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 19:41

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337460
Feltöltve
2018.12.29. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 19:40

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337459
Feltöltve
2018.12.29. 19:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 19:40

Adalék vagy máshol

"Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csanádapáca
Feltöltő
Azonosító
337465
Forrás
https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/munkacsy-dijas-szobraszmuvesz-a-het-embere-89678/
Fotózva
2007. augusztus
Feltöltve
2018.12.29. 20:18
Képinfó
Alkotó a képen
(Mihály Gábor)
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D2H
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.29. 20:18
2007. augusztus
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.10.31. 15:06
Megérintettem a "Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" alkotást
19.01.02. 17:14
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Gyarmati (Hirják) Béla-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.