Jézus Szíve-templom üvegablakai

Árpádhalom, Dózsa György utca 4.
További képek a Fotólistában

Árpádhalom
Dózsa György utca 4.
A favázas katolikus templomban láthatók. Szombatonként 15 órakor szentmise előtt.

Felállítás2016. augusztus 20.

Perlaki József (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2019.01.17. 02:18
A faluról:
A hagyomány úgy tartja, hogy a falu határában található földhalmok között vert tábort Árpád fejedelem vezéreivel, amikor Pusztaszer felé tartottak. Ezen halmok közül a legnagyobbik volt a fejedelemé.
A templomról:
"A volt károlyi (Berctold) kastély közelében látható az 1920-21-ben épült a vidékünkön ritkaságnak számító favázas (Fachwerk technika) római katolikus kápolna. Építője gróf Berchtold Lipótné volt, sajnos tervezője nem ismert. A magyaros népi szecessziós stílusú egyházi épületet dr. Hanauer Árpád István váci megyéspüspök szentelte fel 1921. június 14-én Jézus Szíve tiszteletére."

A templomot 2013. őszén felújították, 2016. nyarán díszes ólomüveg ablakokat kapott.
1. Szűz Mária karján a kisdeddel, kezében az országalma, alul Árpádhalom címere, feje felett Nagy-Magyarország sziluettje. (Csak kívülről látható!) Főként a trikolór színeiben pompázik az előtérben a bejárattal szemben látható.
2. Szent István, alatta Attila, Árpád vezér. István a jogart és a keresztet tartja a kezében, palástban ábrázolja a művész. Árpád és Attila félprofilból látható
3. Szent László, alatta Szent Erzsébet, Szent Margit. László harci díszben pajzzsal, és szablyával kezében, ruháján Szűz Mária a kisdeddel. Erzsébetet rózsával, Margitot a szüzesség liliomával festette meg az alkotó.
4. Boldog Apor Vilmos püspök, alatta IV. Károly és Zita királyné. Apor Vilmos papi öltözetben, pásztorbotjával, kezében pálmaág, és furcsa módon, lábánál géppuska látható, utalva mártír sorsára. Károly fején a Szent Korona, Zita királyné fején diadém.
5. Szent Gellért püspök, alatta Szent Imre herceg és Gizella. Gellért püspök lehajtott fejjel, pásztorbotjára támaszkodik, lába alatt, a taliga kereke, mellyel a mélybe dobták a hegyről. Tanítványa, Imre herceg szűzies arcvonásokkal, Gizella nyakában híres keresztje, fején a korona és az apácák kendője látható
A templom plébánosa, Perlaki György atya testvére az alkotónak, szívesen mutatta be nekünk a templomot. Sok más kis településhez hasonlóan, itt is kevesen látogatják a szentmiséket. Az avatás időpontját az atyától tudom.
Források:
A templomról:
https://www.delmagyar.hu/szentes_hirek/olomuveg_ablakok_az_arpadhalmi_templomban/2491941/?mredirect=1
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Arpadhalom.html
Az alkotó:
http://members.upcweb.hu//pjc.muterem/hun/frame.htm
http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/kultura-mveszet/webgaleria/169-webgaleria/1106-perlaki-jozsef

Cím alapján hasonló

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Mária a kisdeddel
Feltöltő
Azonosító
337129
Feltöltve
2018.12.27. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:26
Mária a kisdeddel

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Kívül
Feltöltő
Azonosító
337210
Feltöltve
2018.12.28. 09:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 09:28
Kívül

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Árpádhalom címere
Feltöltő
Azonosító
337128
Feltöltve
2018.12.27. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:26
Árpádhalom címere

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Szent István
Feltöltő
Azonosító
337133
Feltöltve
2018.12.27. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:27
Szent István

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Árpád vezér
Feltöltő
Azonosító
337130
Feltöltve
2018.12.27. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Attila
Feltöltő
Azonosító
337131
Feltöltve
2018.12.27. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:27
Attila

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Szent László
Feltöltő
Azonosító
337137
Feltöltve
2018.12.27. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:29
Szent László

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Szent Erzsébet
Feltöltő
Azonosító
337135
Feltöltve
2018.12.27. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:28

Szent Margit
Feltöltő
Azonosító
337136

Boldog Apor Vilmos
Feltöltő
Azonosító
337149
Feltöltve
2018.12.27. 21:42

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:42

Zita királyné
Feltöltő
Azonosító
337148
Feltöltve
2018.12.27. 21:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:42
Zita királyné

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

IV. Károly
Feltöltő
Azonosító
337150
Feltöltve
2018.12.27. 21:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 21:43
IV. Károly

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Szent Gellért püspök
Feltöltő
Azonosító
337207
Feltöltve
2018.12.28. 09:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 09:26
Szent Gellért püspök

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Gizella
Feltöltő
Azonosító
337208
Feltöltve
2018.12.28. 09:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 09:27

Szent Imre
Feltöltő
Azonosító
337209

337211
Feltöltve
2018.12.28. 09:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 09:32

"Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Árpádhalom településről

Feltöltő
Azonosító
337212
Feltöltve
2018.12.28. 09:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/40 • ISO320

337213
Feltöltve
2018.12.28. 09:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400

337215
Feltöltve
2018.12.28. 09:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/30 • ISO400

337216

337214

337127
Feltöltve
2018.12.27. 20:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.27. 20:47
Összesen 22 fotó

Műlap története

19.01.17. 02:18
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Jézus Szíve-templom üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.