Dunaújváros, II. János Pál pápa tér 1.
További képek a Fotólistában

Dunaújváros
II. János Pál pápa tér 1.
A főtemplom belső tere

Avatás2019. május 18.

Bráda Tibor (tervező)
Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)
Deák Ilona (festőművész, közreműködő)
Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.05.20. 10:33
Megtörtént a várva várt esemény Dunaújvárosban a Krisztus Király-templom elkészült üvegablakait 2019. május 18.-án (szombat 10:00 óra) fölszentelték. Az összetett szertartáson majdnem teltház volt a templomban, néha összesúgtak az emberek: „most már kezd igazi templom hangulata lenni az épületnek”. ( A templom szerkezete bátor, de a város hagyományait követi, beton elemekből, acélszerkezet tartóval épített, nagy terű igazán korszerű építmény.) A hívők a mise után részt vehettek a bérmáláson, az úrvacsorán, majd a 3 hatalmas üvegablak fölszentelésén. A szertartáson megjelent Bráda Tibor, az alkotások szellemi atyja, és a főszponzor is. „Az üvegablak három tételből áll: Szent István és családja, Jessze fája, IV. Béla és családja”.
A középső ablakon Jézus családfájának tagjai jelennek meg: Héli, Jekoniás, Szalátiel, Zorbábel, Jákob, Szt. József, Dávid, Salamon, Acház, Józiás, központban a szentháromsággal.
(Amikor tudomásomra jutott a kivitelezés, Karácsonyra hagytam a templomlátogatást - minden nehézség mellett.
A Krisztus Király-templom alapkövét 1993-ban rakták le, és 2000-ben szentelték fel. Oláh M. Zoltán tervei alapján készült el. A templom vasbeton szerkezeti elemekből épült föl, így most két különleges építészeti megjelenésű temploma is van Dunaújvárosnak, a Szabó István tervezte "sarkára állított kocka" formájú református templom és a Krisztus Király-templom.
Feltehető, hogy a templomban a Magyarországon jelenleg folyó legnagyobb festett-üvegablak kivitelezés folyik. A belső munkálatok során a hatalmas állványzat fölállítása mellett először az eredeti ablaküvegeket cserélték ki.
A láthatóan az oltár mögött három ablakot átfogó kivitelezésből a középső szegmens készült el.)
Források:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/dunaujvarosi-templomablakok
http://www.magyarkurir.hu/esemenyek/brada-tibor-uvegkepenek-megaldasa-dunaujvarosban/
http://lexikon.katolikus.hu/J/Jessze%20f%C3%A1ja.html

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
356177
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 26.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.20. 10:02

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
356178
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 95.2mm • ISO200

356179
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO100

356180
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 139.4mm • ISO125

356181
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO100

356182
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO125

356191

356192

336955
Feltöltve
2018.12.27. 11:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ57/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.27. 11:27

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
356193
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.20. 10:02

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
356194
Feltöltve
2019.05.20. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO160

356195

356196

356197
Feltöltve
2019.05.20. 10:03

Dr. Pinczés Sándor 19.05.20. 10:03

356198
Feltöltve
2019.05.20. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 118.5mm • ISO200

356199
Feltöltve
2019.05.20. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/100 • 29.5mm • ISO80

356200
Feltöltve
2019.05.20. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 30.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.20. 10:03

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Szponzor
Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
356202
Feltöltve
2019.05.20. 10:43
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/125 • 215mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.20. 10:43
Szponzor

Adalék vagy máshol

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Az üvegablak 2018. decemberében - még munka alatt...
Alkotó
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus, közreműködő)Deák Ilona (festőművész, közreműködő)Presquár István (kivitelező, közreműködő)Sipeki Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
336951
Feltöltve
2018.12.27. 11:15
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.27. 11:15
Az üvegablak 2018....Teljes szövegAz üvegablak 2018. decemberében - még munka alatt...Kevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.12.14. 17:09
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
22.07.17. 10:07
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
22.04.06. 15:11
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
21.08.28. 17:59
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
21.07.23. 12:41
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
21.06.11. 12:49
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
21.05.14. 10:31
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
21.04.19. 16:55
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
20.06.04. 12:06
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
19.10.22. 08:06
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
19.06.28. 08:17
Megérintettem a "Jessze fája" alkotást
19.05.20. 10:43
1 új fotót töltöttem a "Jessze fája" műlaphoz
19.05.20. 10:33
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Jessze fája" c. műlapját
18.12.27. 21:38
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Jessze fája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.