Lakóház díszítő domborművei

Budapest, XI. kerület, Budafoki út 10.

Alternatív, helyi címek:Budafoki út 10. domborművei

Budapest
XI. kerület, Budafoki út 10.

Avatás1929

Porgesz József (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2018.12.16. 20:58
Nem tudom, ki hogy van vele, ha azt hallom, Újbuda, nekem egy nyugodt, szép városrész jut az eszembe. Ha hallom, Budafoki út, nem egészen ugyanazt gondolom. Annál nagyobb élményt jelentett, amikor a környéken járva felfedeztem ezt az épületet (és még néhány társát).
Az egyes források szerint 1927 körül, máshol 1929-ben épült lakóépület tervezője Porgesz József, aki ugyan mindössze építőmesteri végzettséggel rendelkezett, de az általa épített épületekre igaz, idézem: "..magas művészi színvonalon tervezte bérházai homlokzatát és dekorációit". Ez pedig különösen ráillik erre a lakóépületre, melynek kapuja körül, ill. felett art deco stílusú domborműveket láthatunk.

A kapu két oldalán egy férfi és egy nő "szecessziós" finomságú megformálása látható, felette stilizált növényi minták sorozata díszíti a homlokzatot. Minkét tömböt növényi mintákra emlékeztető elemekből futtatott oszlop kíséri. Az emberi alakok megformálása egészen lágy, szinte érzelmes, de talán nem tévedek, ha mondom: érzéki. A két testet gyakorlatilag nem fedi semmi, csak egy-egy lágyan aláomló drapéria/lepel van náluk. Míg a férfi erősen előre, a nő hasonlóan hátrafelé tartja fejét, hajzuhataga hátára omlik,

A szakmai igénnyel íródott könyvben ("A magyar art deco építészet") a szerző, Bolla Zoltán megemlíti az épületet, ill. dekorációját: "A Budafoki úti épület bejárati dekorációja Franz Metzner szobrász 1907-es Jugendstil domborművének art deco átirata".

Franz Metzner a jugendstil irányzat legismertebb képviselője, aki épületszobrászatával is figyelemfelkeltő munkásságot tudhat magáénak, leginkább német és osztrák területen dolgozott. Alkotásainak stílusa és témái erős hatással voltak egész középeurópai környezetére. Így lehet, hogy számtalan "adaptációjával" találkozhatunk Budapesten is.
Meztner művészetével és a fentiekben leírt hatásával foglalkozik a harmadikként jelzett cikk (írója szintén Bolla Zoltán). A cikk érdekessége, hogy egymás mellé állítja Metzner műveit és a nálunk fellelhető, az övét mintaként követő szobrászati alkotásokat.
Források:
http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=11&cim=budafoki-ut-10&cimtxt=%20CIM
Bolla Zoltán: https://books.google.hu/books?id=tOSfCwAAQBAJ&pg=PA200&lpg=PA200&dq=Budafoki+%C3%BAt+10+porgesz&source=bl&ots=cXRj8qvZt5&sig=yI7r2WeH9KMiF87jcBk-Lt3Z0n0&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwjBqqmn8qTfAhVlwIsKHRPgCzUQ6AEwCXoECAMQAQ#v=onepage&q=Budafoki%20%C3%BAt%2010%20porgesz&f=false
Bolla Zoltán http://www.szecessziosmagazin.com/magazina/jugendstilfranzmetznerkapcsolat.php
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-8236

Cím alapján hasonló

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335605
Fotózva
2016.02.26. 17:59
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 17:59

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335610
Fotózva
2016.02.26. 18:01
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 18:01

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335607
Fotózva
2016.02.26. 17:59
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 17:59

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335612
Fotózva
2016.02.26. 18:01
Feltöltve
2018.12.16. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:00
16.02.26. 18:01

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335608
Fotózva
2016.02.26. 18:00
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 18:00

335616
Fotózva
2016.02.26. 18:03
Feltöltve
2018.12.16. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:01
16.02.26. 18:03

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335611
Fotózva
2016.02.26. 18:01
Feltöltve
2018.12.16. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:00
16.02.26. 18:01

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335609
Fotózva
2016.02.26. 18:00
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 18:00

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335619
Fotózva
2016.02.26. 18:02
Feltöltve
2018.12.16. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:05
16.02.26. 18:02

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335614
Fotózva
2016.02.26. 18:02
Feltöltve
2018.12.16. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:01
16.02.26. 18:02

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335606
Fotózva
2016.02.26. 18:00
Feltöltve
2018.12.16. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 20:59
16.02.26. 18:00

"Lakóház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
335615
Fotózva
2016.02.26. 18:02
Feltöltve
2018.12.16. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.16. 21:01
16.02.26. 18:02
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.17. 17:08
Göröntsér Vera publikálta "Lakóház díszítő domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.