Budapest, XI. kerület, Karolina út 27.

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:Prof. Kopits Jenő

Budapest
XI. kerület, Karolina út 27.
Az épület emeleti lépcsőfordulójában volt.

Felállítás2006. február 1.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.12.21. 16:27
A fotók készítésének idején (2016. február) ez a dombormű, ill. emlékfal, ami a "Kopits-dinasztia" három elismert ortopéd orvos tagjának állít emléket, a Karolina úti épületben volt található, ami akkor az Ortopédiai Klinikaként működött. Mit sem sejtve fotóztam, semmi nem mutatott arra, hogy a klinikát, mint intézményt két hónap múlva elköltöztetik a Korányi program keretében felújított és kiegészült Üllői úti központi épület korszerűbb körülményei közé. Nyitott kérdés (egyben feladat), jelenleg az emlékfal látható-e, megtalálták-e neki a méltó helyet az új környezetben.

Az emlékfal három domborművéből kettőt, az idősebb generáció tagjainak portréját Kopits János készítette. Az itt szereplő domborművek három generációt képviselő tagjaira emlékeznek:
Kopits Jenő (1869-1946),
Kopits Imre (1901-1989) és
Kopits István (1936-2002).

Kopits Jenő elsőként szerepel a sorban, a legidősebb hármójuk közül, ortopédsebész, a Magyar Ortopédiai Társaság alapítója volt, Imre a fia – vele közösen írták "Az orthopaedia tankönyve" című szakkönyvet, István pedig az unokája, aki viszont Argentínában praktizált és öregbítette a család hírnevét.

Kopits Jenő – Magyar életrajzi lexikon alapján íródott – rövid életrajza Somogy megye honlapján érhető el: http://somogy.hu/eletrajzok/kopits-jeno-dr.html
Források:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_reply&f=2&t=011060&m=000000
https://hvg.hu/gazdasag/20150520_Az_IMF_tisztelte_Magyarorszagot_Regebben
http://somogy.hu/eletrajzok/kopits-jeno-dr.html

Kapcsolódó
Kopits Imre
Kapcsolódó
Sejtgrafika
Kapcsolódó
Kopits István

Cím alapján hasonló

"Kopits Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335409
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2018.12.15. 09:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.15. 09:29
2016. február

"Kopits Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335415
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2018.12.15. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.15. 09:31
2016. február

"Kopits Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335411
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2018.12.15. 09:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.15. 09:29
2016. február

"Kopits Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335410

335412
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2018.12.15. 09:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.15. 09:30
2016. február

"Kopits Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335417
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2018.12.15. 09:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/25 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.15. 09:40
2016. február
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.12.21. 16:27
Göröntsér Vera publikálta "Kopits Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.