A Sibrik és a Nádasdy család címere

Bozsok, Rákóczi Ferenc utca 2.

Bozsok
Rákóczi Ferenc utca 2.
A Sibrik kastély nyugati falán van.

Avatás1614

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Keszthelyi Sándor
2018.12.08. 15:27
Bozsok főutcájának északi részén van a Sibrik kastély. A kastélyt nagy park veszi körül. Kocsival tilos a behajtás, de gyalogosan be lehet menni. Esetenként a főkaput bezárják, viszont a déli telekhatárnál kerítés nincs és a gazdasági épület mellett is besétálhat az érdeklődő.

A kastély rövid történetét a Wikipédiából érdemes ideidézni „Sibrik család kastélya (ma kastélyszálló). A kastély 1614-ben római castrum, vagy középkori nemesi udvarház alapjain épült, évszázadokon át a család tulajdona, akik 1702-ben és 1815-ben átépítették. 1906-ban Végh Gyula író vette meg, aki szépen rendbe hozatta. Őt 1951-ben telepítették ki, ezután a megyei tanács üdülője volt. A kastély vendégei között sok híres ember is megfordult. Illyés Gyula, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Simon István, Devecseri Gábor költők, Sinkovits Imre színművész és Kovács Margit keramikusművész. Weöres Sándor itt írta "Bozsoki emlék" című, Devecseri Gábor pedig "Búcsú Bozsoktól" című versét. A kastély ma is üdülőként működik, 7 hektáros szép parkja védett.”
és
„Az eredetileg szabályos alaprajzú, négy tornyos zsindelytetejű vizes árkos, árkádos udvarú várat a 16.–17. században bővítették ki, a 15. századi udvarházat építették tovább emeletesre. Ez 1611-ben [helyesen: 1614-ben] történhetett, a bejárat felett található címeres kő alapján. A Sibrik és a Nádasdy család nemesi címerét tartalmazó kettős címer látható 1614-es évszámmal.”

A kellemes környezetben álló szép kastély bejáratánál, a nyugati homlokzaton van a régi címer. Valójában, a kocsibejáró boltíve fölé helyezett kőfaragásban nem is egy címer van, hanem kettő.

A balra lévő két-oroszlános címer a szarvaskendi és óvári Sibrik családé, mert azt látjuk a falon, ami a címerük leírásban van: „Kékkel és ezüsttel vágott pajzsban szembefordult koronás két vörös oroszlán maga előtt keresztbe rakott előlábaiban egy-egy jobbharánt álló pallost tart. Sisakdísz: koronán azonosan álló két pallos. Takarók: vörös-ezüst mindkétfelől.”

A balra lévő vadkacsás címer a Nádasdy családé. „Két nád között egy jobbra fordult vadkacsa.” – közli a heralidikai leírás.

Feliratok is vannak. Felül: .O. S. P. E.
Az OS betűk Osvát Sibrik, azaz Sibrik Osvát nevét rejti. A következő betűpár az ő felesége (gersei) Pethő Éva monogramja. Legalábbis egyes nézetek szerint.

Az alsó felirat:
CVSTODI DOMINE INTROITVUM
ET EXITVUM TVVM. A. 1614.

Ez a latin szöveg, hogy: CUSTODI DOMINE INTROITUM ET EXITUM TUUM magyarul ezt jelenti: Védd meg Uram, aki itt belépett és innen távozott!

Az A[nno] 1614 pedig a helyes évszáma a kastély újjáépítésének, és a címeres dombormű készítésének.

Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bozsok
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sibrik-v%C3%A1r
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sibrik_csal%C3%A1d
https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1dasdy_csal%C3%A1d#/media/File:A_N%C3%A1dasd_nemzets%C3%A9g_c%C3%ADmere.jpg
https://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1475
https://www.google.hu/search?q=sibrik+osv%C3%A1t+peth%C5%91+%C3%A9va&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=APwhldNGB3H0XM%253A%252CI55DYwP2VwY1DM%252C_&usg=AI4_-kSfZkG6-owQgXVZzJ0ZyG-Tr5HeKw&sa=X&ved=2ahUKEwif--2YtZDfAhVCl4sKHa6zCvwQ9QEwAnoECAQQBg#imgrc=TGpSzQUEcwhpqM:

Cím alapján hasonló

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334694
Fotózva
2018.11.28. 12:33
Feltöltve
2018.12.08. 15:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:27

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334695
Fotózva
2018.11.28. 12:33
Feltöltve
2018.12.08. 15:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:28

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334696

334697
Fotózva
2018.11.28. 12:33
Feltöltve
2018.12.08. 15:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:29

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334698
Fotózva
2018.11.28. 12:33
Feltöltve
2018.12.08. 15:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO200

334699
Fotózva
2018.11.28. 12:33
Feltöltve
2018.12.08. 15:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:29

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334700
Fotózva
2018.11.28. 12:34
Feltöltve
2018.12.08. 15:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:30

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334701
Fotózva
2018.11.28. 12:34
Feltöltve
2018.12.08. 15:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO400

334702
Fotózva
2018.11.28. 12:34
Feltöltve
2018.12.08. 15:31

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:31

"A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. alkotás fotói Bozsok településről

Feltöltő
Azonosító
334703

334704

334705
Fotózva
2018.11.28. 12:34
Feltöltve
2018.12.08. 15:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 15:32
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.10. 07:55
Keszthelyi Sándor publikálta "A Sibrik és a Nádasdy család címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.