Szikszay–Mansbart-emlékmű

Nagyigmánd, Vértanúk tere

Állapot: Megrongálódott

Nagyigmánd
Vértanúk tere
A Vértanúk terén áll

Felállítás1908

Manglitz Antal (kőfaragó)

Dr. Pinczés Sándor
2018.12.07. 07:37
Egy helyiség látogatásakor természetes a templomok fölkeresése. A református templom mellet ezen obeliszk éppenséggel az állapotával hívta föl magára a figyelmet. Az tűnt föl, hogy egy obeliszk, kemény kőből: így nem sérül.
Az értéktár leírása sem tér ki a sérülés okaira.
Az obeliszk: Csákberény község két lelkipásztorát, a mindössze huszonhét esztendős Mansbart Antal római katolikus plébánost, és az ötven éves Szikszay János református lelkészt" ünnepli.
"1908-ban Nagyigmándon a mártír halált halt lelkészek tiszteletére, a református templom mellett a Vértanúk terén emlékoszlopot, egy fekete márvány obeliszket emeltek."
A következő felirat olvasható az obeliszken: „1849. JÚLIUS 12-ÉN A MAGYAR SZABADSÁGÉRT NAGYIGMÁNDON VÉRTANU HALÁLT HALT MANSBART ANTAL ÉS SZIKSZAY JÁNOS LELKÉSZEK EMLÉKÉRE KÖZADAKOZÁSBÓL EMELTETETT A ZSELLÉRI BIRTOKOSOK ÁLTAL ÁTENGEDETT TERÜLETEN”
Források:
http://www.kemertektar.hu/hu/ertekek/szikszay-mansbart-emlekmu-692
http://www.nagyigmand.hu/latnivalok.php

Cím alapján hasonló

"Szikszay–Mansbart-emlékmű" c. alkotás fotói Nagyigmánd településről

Feltöltő
Azonosító
334052
Feltöltve
2018.12.04. 17:07
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.04. 17:07

"Szikszay–Mansbart-emlékmű" c. alkotás fotói Nagyigmánd településről

Feltöltő
Azonosító
334053
Feltöltve
2018.12.04. 17:07
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

334054
Feltöltve
2018.12.04. 17:07
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.04. 17:07

"Szikszay–Mansbart-emlékmű" c. alkotás fotói Nagyigmánd településről

Feltöltő
Azonosító
334055
Feltöltve
2018.12.04. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.04. 17:08

"Szikszay–Mansbart-emlékmű" c. alkotás fotói Nagyigmánd településről

Feltöltő
Azonosító
334056
Feltöltve
2018.12.04. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/100 • ISO80

334057
Feltöltve
2018.12.04. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • ISO80

334058
Feltöltve
2018.12.04. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/80 • ISO80

334059
Feltöltve
2018.12.04. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.04. 17:08
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.12.07. 07:37
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Szikszay–Mansbart-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.