Salzburg, Hofstallgasse

Alternatív, helyi címek:Wilde Mann Brunnen
Angol cím:Wild man Fountain

Salzburg
Hofstallgasse
Az új Fesztiválház/Mozart ház (Festspielhaus) épületével szemben.

Avatás1937
Avatás1621

Göröntsér Vera
2018.12.04. 13:36
Ha visszagondolok több, mint két évvel ezelőtt tett rövid salzburgi utamra, az alapprogramon túl, a látnivalók igen széles skálájával találkoztam. Ami az egyik része, de többet sikerült is megörökíteni. Megjegyzem nettó kb. egy nap volt, amit a két kórustársammal és a fényképezőgépemmel tölthettem viszonylagos szabadságban.

Amikor a stíluskavalkád közepén (ld. még a közeli alkotásokat) a modern Fesztiválházzal szemben álló kút került figyelmem középpontjába, nem mondom, hogy hirtelen tudtam, mit is látok? A Vadember groteszk alakja, ahogy mégis méltóságteljes testtartásban áll a kút középső, csavart oszlopán, kezében Salzburg címere, ugyancsak ütős látvány volt. Értékét ott megítélni nem tudtam, de mióta adatait keresem (és induló évszámát ismerem), meghajtom fejemet a kora előtt. Történetét megismerve pedig újabb főhajtás, mert kibírt minden mozgatást, költöztetést, ami az évszázadok alatt kijutott neki.

Úgy gondolom, minden mozgását nem szükséges itt nyomon követni. Elődjét, a Wolf Dietrich érsek által lebontatott kutat nem tekintve, a lényeg az, hogy a halpiacnál állították fel a 17. század elején, majd hol a piaccal együtt, hol csak a szökőkutat költöztették a város különböző pontjaira.
Interrupt: ellentmondást vélek látni a két első forrás által leírtak között. Az első egyértelműen Reitternek tulajdonítja a kútszobrot, első felállításának 1621-et jelöli (ezt előzi meg az időben korábban regnáló érsek döntése a kút elődjéről).
A másik forrás, ami – nem mellesleg érdekes leírást ad a Vadember 2013-as restaurálásáról – egy eredeti példányt említ, mint Reitter alkotását. E-szerint a sokat látott szökőkút másolat/rekonstrukció lenne (?)

A Vadember "öltözéke" többnyire lombokból áll, fejfedője és ágyékkötője különösen jól mutat. Jobb kezében egy rügyező ágat tart, bal kezével Salzburg címerét egyensúlyozza. A címer egyértelműen bizonyítja, hogy a szökőkút elkészítése Salzburghoz, ill. lakosaihoz köthető.
Források:
http://www.sagen.at/texte/sagen/oesterreich/salzburg/stadt_salzburg/wilder_mann.html
https://bda.gv.at/en/news/article/2013/05/der-wilde-mann-brunnen-vor-dem-salzburger-festspielhaus/
http://www.travelwriticus.com/salzburg-wild-man-fountain/
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2018.12.04. 13:36
"The Wild Man Fountain (Wilder-Mann-Brunnen) has existed since the beginning of the 17th century on different fish markets in Salzburg. Water basins helped to keep the fish fresh. The fountain got its name from the sculpture, symbolizing male power and the bond with nature.

The Salzburg city coat of arms recalls that this fountain was commissioned by the local citizens. Today it stands near the Furtwänglerpark opposite the Great Festival Hall (Großes Festspielhaus)..."

Kapcsolódó
Nagy ülő nő

Cím alapján hasonló

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333127
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:16
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333123
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:15
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333126
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

333124
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

333125
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:16
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333122
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:15
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333128
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:18
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333129
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:19
2016. június

"Vadember szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
333130

333132
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO80

333131

333133
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.11.27. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.27. 15:19
2016. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.04. 13:36
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Vadember szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.