Somlószőlős, Rákóczi utca 1.

Alternatív, helyi címek:Agnus Dei

Somlószőlős
Rákóczi utca 1.
Az r. k. templom déli homlokzatán van.

Avatás13. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.11.27. 15:17
Somlószőlős római katolikus temploma a XIII. század második felében épült, akkor Szent György tiszteletére szentelték. A rövid templomhajónak három keskeny ablaka és bejárata volt a déli oldalon, keleten pedig félköríves szentélye. A XIV. század elején, a korai gótikában, keleti irányban meghosszabbították hajóját és új sokszögű szentélyt kapott. A nyugati végébe torony épült. 1530-1540-tól a falu protestáns lakóié a templom. A katolikusok és a Zichy-család visszaszerzik, helyreállítják és 1726-ban újraszenteltetik, akkor már Szent Mihály tiszteletére.

A templom legrégebbi részei a toronytól balra, azaz keletre lévő falszakaszok. A déli falon itt van felül a karzatot megvilágító ablak, és a három résablak. Alul pedig az ajtó, amelyet félköríves boltív zár le. Itt volt a XIII. század második felében az Árpád-kori templom egyetlen bejárata. Később, a nyugati torony és nyugati bejárat megépítésekor: a déli ajtónyílást befalazták. Az építési korszakok az 1969-1971-es, Koppány Tibor vezette régészeti kutatások és műemléki helyreállítások alapján tárultak fel.

A falkutatás során, már 1965-ben, az ajtókerettel együtt került napvilágra a félköríves mezőben lévő dombormű is.

A kőfaragvány egy Agnus Dei, azaz Isten Báránya ábrázolás. Szokásos módon a bárány: kereszttel együtt van.

A templom műemléki védettséget élvez.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A templom története:
https://mno.hu/migr_1834/a-somloszolosi-templom-611940
Isten Báránya:
http://lexikon.katolikus.hu/I/Isten%20B%C3%A1r%C3%A1nya.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/10279

Cím alapján hasonló

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333107
Feltöltve
2018.11.27. 15:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:00

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333108
Feltöltve
2018.11.27. 15:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

333109
Feltöltve
2018.11.27. 15:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:01

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333110

333111
Feltöltve
2018.11.27. 15:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:02

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333113

333114

333115
Feltöltve
2018.11.27. 15:03

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:03

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333117
Feltöltve
2018.11.27. 15:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:04

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333119
Feltöltve
2018.11.27. 15:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 15:04

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333170
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.11.27. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.27. 18:21
2017. október

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
447603
Feltöltve
2021.06.26. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:13

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
447604
Feltöltve
2021.06.26. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:13

"Isten báránya" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
447605

447606
Feltöltve
2021.06.26. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:13
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.06.26. 19:13
4 új fotót töltöttem az "Isten báránya" műlaphoz
18.11.27. 18:21
1 új fotót töltöttem az "Isten báránya" műlaphoz
18.11.27. 15:17
Keszthelyi Sándor publikálta "Isten báránya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.