Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1.

Budapest
XIII. kerület, Lehel tér 1.

Avatás1933

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.11.17. 22:09
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel.

Az ablakokban, falakban, festményekben, szobrokban keletkezett károkat 1945-ben már elkezdték javítani, 1948-ra készült el. 1988 – 1994 között felújították többek között az ablakokat is.
A szentély legfelső részén öt kettősablak van. A Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak balról a második üvegablak. Gellért „1015. május 3-án érkeztek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal innen Székesfehérvárra, István királyhoz mentek, aki megbízta Gellértet fia nevelésével. Nyolcéves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Ezután a bakonybéli remeteség évei következtek.”
István király, fiát Imrét utódjaként meg akarta koronáztatni, de Imre vadászat közben megsebesült és 1031. szeptember 2-án meghalt.
„Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak)”
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html
https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent176.html

Cím alapján hasonló

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331955
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.17. 21:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 21:59
2018. május

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331956
Feltöltve
2018.11.17. 21:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 21:59

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331957
Feltöltve
2018.11.17. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:00

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331958
Feltöltve
2018.11.17. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:00

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331959
Feltöltve
2018.11.17. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:00

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331960
Feltöltve
2018.11.17. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:01

331961
Feltöltve
2018.11.17. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:01

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331964
Feltöltve
2018.11.17. 22:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:03

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331962
Feltöltve
2018.11.17. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:02

"Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
331963
Feltöltve
2018.11.17. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.17. 22:02
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.17. 22:09
Dénes Ildikó publikálta "Szent Gellért, Szent Imre herceg üvegablak" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.