Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10.

Kápolnásnyék
Deák Ferenc u. 10.
Dabasi-Halász-kastély kertjében található játszótér melletti falon

Felállítás2018. október 27.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2018.11.14. 19:17
Szerintem Bálint Ágnes József Attila-díjas írót, szerkesztőt, dramaturgot, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozóját nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatni. Én rengeteg meséjét láttam gyermekkoromban és felnőtt fejjel még mindig ott ragadok a tv készülék előtt, amikor eme kor egy-egy meséjét sugározzák.

„Csodaszép életem volt. Meseszép!” – így foglalta össze életét a Fejér megyében született Bálint Ágnes író, gyermekkorunk örök klasszikus meséinek szerzője, aki sajnos már 10 éve nincs köztünk. Rá emlékezve, életművét, személyiségét megidézve avatták fel két mesehősének Frakknak (hóna alatt cipelve a két rosszcsont macskát Lukréciát és Szerénkét) és Labdarózsának domborműveit a kápolnásnyéki Dabasi-Halász-kastély parkjában. Az írónőre személyes jó barátja, Csukás István Kossuth-díjas költő, író emlékezett, műveinek örök érvényű üzenetéről pedig Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamint L. Simon László országgyűlési képviselő szólt a közönségnek – melynek soraiban ott voltak többek közt az írónő lányai is.

Csukás István író Bálint Ágnesre emlékezve azt mondta: fantasztikus munkatárs, önzetlen, sokoldalú, a természetet szerető kolléga volt. Felidézte: Bálint Ágnesnek már 14 éves korában megjelent első meseregénye, és ő találta ki az akkori magyar televíziónak a gyerekosztályt is, amit Cicavíziónak nevezett el, és ahol később együtt is dolgoztak.

L. Simon László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Bálint Ágnes művein nemzedékek nőttek fel. Csukás Istvánnal ők voltak azok, akik itthon a műfajt megteremtették és olyan szinten művelték, hogy versenyképessé tudták tenni a magyar rajzfilmgyártást, illetve a magyar gyermekirodalmat a nagy nemzetközi riválisokkal szemben is. (Kiegészítés: L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnökének vizsláját is Frakknak hívják. A kutyus szintén részt vett az avatáson.)

Köszönöm a feltöltési ötletet Benkő Gabriella Emesének, éppen útba esett Kápolnásnyék és nagy örömmel fotóztam a kastély egyik oldalsó szegletében a játszótér melletti falon lévő vörösmárványból készült domborműveket.
Források:
http://www.halaszkastely.hu/index.php/61-balint-agnes-ket-mesehose-kapott-dombormuvet-a-halasz-kastelyban
https://www.beol.hu/kultura/hazai-kultura/frakk-dombormuvet-avattak-kapolnasnyeken-1573238/
Bálint Ágnes életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint_%C3%81gnes
Kontur András szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kontur_Andr%C3%A1s
Frakk, a macskák réme: https://hu.wikipedia.org/wiki/Frakk,_a_macsk%C3%A1k_r%C3%A9me

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331599
Feltöltve
2018.11.14. 19:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.14. 19:08

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331609
Feltöltve
2018.11.14. 19:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ71/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.14. 19:10

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331602
Feltöltve
2018.11.14. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.14. 19:09

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331608
Feltöltve
2018.11.14. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

331603
Feltöltve
2018.11.14. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/320 • ISO200

331607

407725
Feltöltve
2020.06.28. 19:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:34

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331610
Feltöltve
2018.11.14. 19:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.14. 19:10

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
331601
Feltöltve
2018.11.14. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.14. 19:09

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
407726
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 50.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:39
2019. június

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
407727
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 50.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:39
2019. június

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
407728
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 46.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:39
2019. június

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
407729
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:39
2019. június

"Frakk-dombormű" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
407730
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:39
2019. június
Összesen 14 fotó

Műlap története

3 napja
5 új fotót töltöttem a "Frakk-dombormű" műlaphoz!
3 napja
1 új fotót töltöttem a "Frakk-dombormű" műlaphoz!
19.07.26. 11:04
Megérintettem a "Frakk-dombormű" alkotást!
19.05.19. 13:36
Megérintettem a "Frakk-dombormű" alkotást!
18.11.14. 19:17
Szapet publikálta "Frakk-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.