Szolnok, Tiszaparti sétány 4.

Szolnok
Tiszaparti sétány 4.
Tiszaparti Gimnázium emeleti lépcsőfordulójában található

Avatás1969

Simó Ágoston (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2018.11.09. 14:46
Pár héttel, hónappal ezelőtt ez csak egy alkotás volt a kutatandó listámban. Elképzelésem sem volt, hogyan néz ki, mit ábrázolhat, mekkora lehet. Gondoltam egy nagyot - vesztenivalóm nem lévén - megkerestem az iskola igazgatóját telefonon, aki megerősített benne, hogy valószínűleg náluk van a keresett alkotás. Legalábbis van náluk a lépcsőfordulóban egy falikép, de nem tudják, hogy mikor került oda és ki az alkotója. A héten volt szerencsém eljutni Szolnokra és végre megpillantani, amit kerestem. Hát csak néztem nagyokat...

Az alkotásnak van egy kör alakú része, melynek közepén a Nap és Hold, körülöttük a 12 állatövi jegy van ábrázolva. Tőle jobbra három darab kiragadott körcikkben (háromszögben) egy-egy szomorú és vidám színházi álarc (maszk), vonalzók és kehely körül tekerőző kígyó láthatóak. Erre még nem igazán jöttem rá, hogy utóbbiak hogyan köthetőek össze az állatövi jegyekkel, de majd megpróbálom kinyomozni.

"...Simó Ágoston kerámia öröknaptára pedig a Tiszaparti Gimnázium aulájába kerül..." - áll a Szolnok Megyei Néplap 1968. február 8-án megjelent számában.

Őszintén be kell vallanom egy kicsit gondolkodóba estem az alkotóját illetően, mert van egy hasonló ábrázolású alkotás Győrben ( https://www.kozterkep.hu/~/19316/Pillanatkepek_Gyor_multjabol_Gyor_1961.html ), elsőre azt hittem, hogy tévedhet a lexikon. Ha Ádytól (KT) nem jött volna az újságcikkre vonatkozó információ, hogy valóban Simó Ágoston az alkotó, még most is kétkednék, ez viszont eloszlatta kételyeimet az esetleges lexikonbeli tévedéssel kapcsolatban. De végülis a "Simó-családban" marad az alkotás :)

Köszönet Nagy Györgyné igazgatónőnek a fotózás engedélyezésért és a műlap létrejöttéért!
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch29s34.html
Szolnok Megyei Néplap, 1968. február 8. (19. évfolyam, 32. szám)
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llat%C3%B6vi_jegy

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Figurális falikép" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
330984
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/250 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.09. 14:06

"Figurális falikép" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
330985
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

330986
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/60 • ISO1000

330991
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

330989

330988

330995
Feltöltve
2018.11.09. 14:07

Szapet 18.11.09. 14:07

"Figurális falikép" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
330987
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.09. 14:06

"Figurális falikép" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
330990
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • ISO400

330992

330993
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

330994
Feltöltve
2018.11.09. 14:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ2/1 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.09. 14:06
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.09. 14:46
Szapet publikálta "Figurális falikép" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.