Alternatív, helyi címek:Dugovics-kereszt
Angol cím:Dugovich Cross

A község nyugati részén, az I. világháborús hősi emlékmű mellett

Avatás2000
Avatás1860

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2018.11.06. 15:16
Dugovich Titusz talán nem is létezett, de a nagysimonyi Dugovich kultusznak mégis 200 éves története van.
Az 1800-as évek elején kapott lábra az a feltételezés, hogy a nándorfehérvári hős Nagysimonyiból származott, illetve inkább az, hogy a faluban birtokos Dugovich család Dugovich Titusszal áll rokonságban.
A Dugovich legenda Nagysimonyi kultúrkincsévé vált.

A műlapon szereplő kereszt talapzatának felirata:

"Jézus Krisztus dicsőségére állíttatta Dugovich Titusz ivadéka Szombathely 1860"

A szöveg által említett ivadék valószínűleg Dugovich Mihály volt. 1860-ban neki volt háza és földbirtoka Nagysimonyibam.

A kereszt 2000-ben került át a mostani helyére, előtte nem messze innen, a katolikus templommal átellenben állt.

A több ismertető az állítja, hogy a keresztet a nándorfehérvári csata emlékére, annak évfordulóján állították. Ezt semmi nem támasztja alá, a szövegben egyértelműen az 1860-as évszám olvasható.

2000-ben a kereszt elé emlékkő került. Ennek felirata: "A nándorfehérvári diadal - 1456. június 22- emlékére - Dugovics Titusz hősi halála emlékére állította Nagysimonyi község 2000"
Források:
Szőcs Tibor: Egy "legendás" hős: Dugovics Titusz története - Hadtörténelmi Közlemények, 122. évfolyam 1. sz., Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2009) - http://epa.oszk.hu/00000/00018/00058/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_2009_01_003-035.pdf

Ködös Endre: Nagysimonyi múltjából - Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993) - https://library.hungaricana.hu/hu/view/VASM_Vhk_1993/?query=SZO%3D(sarva*)&pg=33&layout=s



Cím alapján hasonló

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330519
Feltöltve
2018.11.05. 15:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:07

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330520
Feltöltve
2018.11.05. 15:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:17

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330521
Feltöltve
2018.11.05. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:18

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330522
Feltöltve
2018.11.05. 15:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:19

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330523
Feltöltve
2018.11.05. 15:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:21

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330524
Feltöltve
2018.11.05. 15:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:22

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330525
Feltöltve
2018.11.05. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:23

"Dugovich-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Nagysimonyi
Feltöltő
Azonosító
330526
Feltöltve
2018.11.05. 15:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.11.05. 15:24
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.11.06. 15:16
Orbán Róbert publikálta "Dugovich-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.