Dombrád
Kölcsey utca 4.
A helytörténeti gyűjtemény homlokzatán látható.

Felállítás2003

TundeK62
2018.11.15. 10:58
Dr. Horváth József
1903–1981
a polgári iskola igazgatója
1927–1948 között,
Dombrád történésze. – olvasható azon a portrédomborműves emléktáblán, amit a szintén Horváth Józsefről elnevezett alkotóház főhomlokzatának sarkánál helyeztek el 2003-ban.
A kb. életnagyságú bronz portrédombormű alatt olvasható a fenti szöveg.
Az épületben helytörténeti kiállítás is van.

"Dr. Horváth József Igazgató és lokálpatrióta
Az alkotóház névadója, dr. Horváth József 1903-ban született Mezőkovácsházán. Ő volt 1927-től egészen 1948-ig a dombrádi polgári iskola igazgatója. Dombrádi kötődését jól példázza, hogy több helytörténeti munkáján kívül 1966-os doktori disszertációja a „Dombrád története a jobbágyság felszabadításáig” címet viselte. A Helytörténeti Kiállítás és Horváth József Alkotóház közel tizenkét millió forintos támogatás során újult meg."
www.dombrad.hu

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Horváth József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330322
Feltöltve
2018.11.04. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:42
Feldolgozás alatt...

"Horváth József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330323
Feltöltve
2018.11.04. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

330324
Feltöltve
2018.11.04. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

330325
Feltöltve
2018.11.04. 11:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:42
Feldolgozás alatt...

"Horváth József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330326
Feltöltve
2018.11.04. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:43
Feldolgozás alatt...

"Horváth József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330327
Feltöltve
2018.11.04. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO200

330328
Feltöltve
2018.11.04. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:43
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.07.26. 13:49
Megérintettem a "Horváth József" alkotást
18.11.15. 10:58
TundeK62 publikálta "Horváth József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.