Pilisszántó, Pilisszántó Magas-hegy

Pilisszántó
Pilisszántó Magas-hegy
A Boldogasszony kápolnában

Felállítás2011. június 11.

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.10.30. 15:10
A Boldogasszony-szobor a Pilisszántó Magas-hegyen épült Boldogasszony kápolna szobra. A kápolnát Makovecz Imre és Őrfi József csak kőből tervezték. A kápolna építésének első kövét 2006. június 19-én rakták le és 2006. december 21-én szentelték fel. Eredetileg csak egy ülő Mária-szobor volt. Később, 2011 júniusában egészítették ki egy kereszttel és két angyallal, melyek a Szent Koronát tartják. A kiegészítést Smídt Róbert fafaragó készítette. Így a szobrot kétszer szentelték fel.

Boldogasszony, Mária kezében tulipánt tart. A tulipán női szimbólum, gyakori népi motívumú ábrázolás, a befogadás szimbóluma. „Magában hordozza a Nap, a fény, az erő és az élet születését, a megújulást, az isteni örök körforgást.” Ábrázolása még életkorra is utal.
A Boldogasszony-szobor „Anyai kegyelmet, reményt, vigaszt, bátorítást, nyugalmat áraszt. Az ember nem bírja levenni róla tekintetét. A megbocsátó édesanya tenyerében tartott tulipán a jövőnket, az új élet fogantatásának kelyhét szimbolizálja.”

„A kápolna keletre néz. Amikor készen lett és a Boldogasszonyt is beletettük, az emberek azt tapasztalhatták, hogy a felkelő napban ragyog Mária szeme. Péterfy László üveggömböket épített az általa megálmodott szoborba.”
Források:
https://www.pilisszantozarandokhely.hu/boldogasszonykapolna.html
http://magyarno.com/a-tulipan-tobb-mint-osi-noi-jelkep/
https://www.uvegmuvesz.hu/szimbolumok/
https://makovecz.hu/utak/regiok/budapest-es-duna-kanyar/boldogasszony-kapolna-pilisszanto/

Cím alapján hasonló

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329628
Feltöltve
2018.10.30. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:56

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329629
Feltöltve
2018.10.30. 14:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/750 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:57

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329630
Feltöltve
2018.10.30. 14:57
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/30 • ISO50

329631
Feltöltve
2018.10.30. 14:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:57

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329632

329633
Feltöltve
2018.10.30. 14:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:58

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329634
Feltöltve
2018.10.30. 14:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:58

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329635
Feltöltve
2018.10.30. 14:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:58

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329636
Feltöltve
2018.10.30. 14:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.30. 14:59

"Boldogasszony-szobor" c. alkotás fotói Pilisszántó településről

Feltöltő
Azonosító
329637
Feltöltve
2018.10.30. 14:59
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/40 • ISO50

329638
Feltöltve
2018.10.30. 15:01

Dénes Ildikó 18.10.30. 15:01

329639

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.01. 08:04
A "Boldogasszony-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.11.01. 07:16
A "Boldogasszony-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.10.30. 15:10
Dénes Ildikó publikálta "Boldogasszony-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.