Térelválasztó rácsok

Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 4.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Százhalombatta
Liszt Ferenc sétány 4.
Idősek Otthonában található

Felállítás1974

Berzy Katalin (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2018.10.26. 22:28
Pár héttel ezelőtt elkezdtem kutatni Berzy Katalin préselt kerámia térelválasztó rácsa után Százhalombattán. Elsőre egy másik intézménybe "kopogtattam" be, ahol több szépséget találtam (Thury Levente falikerámiák és az udvaron Kárpáti Anna elefántja).

Biztos voltam benne, hogy a térelválasztó valahol a város egyik régebbi épületében rejtőzik. Végül mégiscsak sikerült a keresett alkotás nyomára bukkanni. Hab a tortán, hogy nemcsak egy térelválasztó rács van, hanem egyből kettőt rejtenek az egykori bölcsőde falai.

Harausz Erika intézményvezető nagyon kedvesen fogadott az Idősek Otthonában. Érdeklődött erről a hobbimról - amit igazából még én sem teljesen értek a mai napig, hogyan is ragadott ennyire mélyen magával - és egy jóízűt beszélgettünk, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban milyen sok "véletlen" felfedezésem történt régi alkotásokat illetően, majd megállapítottunk, hogy ennyi véletlen nem lehet, ebben már a sors keze játszhat szerepet. :)

Az intézményben kettő térelválasztó rács található, Berzy Katalin keramikus alkotásai, melyek annak idején a bölcsőde részére készültek. A művésznőnek nem ez volt az első építészeti kerámiája, diplomamunkája egy 4 m2-es (szintén) térelválasztó rács volt egy évvel korábban.

Néztem közelről, néztem távolról, nagyon magával ragadott. A sok-sok azonos elemből felépített rácsok - ahogy az intézményben nevezik - "tojásokat" alkotnak. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, lehet valakinek nem tetszik, lehet sokan gondolják, hogy túl retro, de egyszerűen tetszik. Remélem még sokáig fogják díszíteni az intézményt.

Ezer hála és köszönet mégegyszer Harausz Erikának, aki időt és energiát fordított rám (nemcsak ennél az alkotásnál). Az intézményből kifelé menet még az előkert is tartogatott meglepetést, de az már egy másik műlapra tartozik.
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.
Berzy Katalin életrajza: http://berzykeramia.mlap.hu//
Berzy Katalin művésznővel történő emailezés

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
329235
Feltöltve
2018.10.26. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.26. 22:06

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
329233
Feltöltve
2018.10.26. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/30 • ISO800

329236
Feltöltve
2018.10.26. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

329231
Feltöltve
2018.10.26. 22:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.26. 22:05

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
329230
Feltöltve
2018.10.26. 22:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

329237

329232

329240

329234
Feltöltve
2018.10.26. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/60 • ISO800

329241
Feltöltve
2018.10.26. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.26. 22:06

Archív fotók

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

egykoron a térelválasztó rácsok egymásra merőlegesen álltak
Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
330575
Forrás
Berzy Katalin tulajdona
Feltöltve
2018.11.05. 22:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon MG3000 series

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.05. 22:41
Archív felvétel
egykoron a térelválasztó rácsok egymásra merőlegesen álltak

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
330576
Forrás
Berzy Katalin tulajdona
Feltöltve
2018.11.05. 22:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon MG3000 series

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.05. 22:41
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Térelválasztó rácsok" c. alkotás fotói

Berzy Katalin művésznő épp a diplomamunkáját készíti
Alkotó
Berzy Katalin (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
330975
Forrás
Kecskés Orsolya (Berzy Katalin lánya)
Feltöltve
2018.11.09. 12:06
Képinfó
Alkotó a képen
(Berzy Katalin)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.09. 12:06
Archív felvétel
Berzy Katalin művésznő épp...Teljes szövegBerzy Katalin művésznő épp a diplomamunkáját készítiKevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.11.09. 12:06
1 új fotót töltöttem a "Térelválasztó rácsok" műlaphoz
18.10.26. 22:28
Szapet publikálta "Térelválasztó rácsok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.