Mary Poppins
Péter-Pál utca 3.
Kutas László jellegzetes műve a művész számára annyira kedves alkotása lett, hogy még a névjegykártyáján, mint "logo" szerepelteti. A galéria, amit kortárs művészek hoztak létre, saját alkotásaik bemutatására létesült.
Miért, miért nem, tetszik nekem a a bejáratnál, az utcával párhuzamosan a teret határoló plakát és felirata: Hódolat a nőknek / Hommage to women / Hommage an die Frauen.
Minthogy 2011-ben az a döbbenet ért, hogy éjszakára a galériát fémjelző alkotás már a délutáni órákban (éjszakára) leveszik, most is érdeklődtem. A helyzet nem változott (miért is lenne így)? Óvni, védeni kell (lopás, rongálás), éjszaka a galériában pihen.
Szubjektív megjegyzés: a korábbi galéria portáljának kiképzése Szentendre hangulatát követte, inkább visszafogott mélyzöld, fából készült kereteivel. Mary Poppins alakja magasabban, a bejárat felett helyezkedett el. Valóban, mint aki éppen érkezik.
A mostani, modern portál színe a kor divatját követi. Műanyag ablaka (és a sajnálatosan ott szolgálatot teljesítő esőcsatorna) nem kedvez meséből érkező alakjának... nem beszélve a felfüggesztés módjáról és a szemmagasságban látható lakatról. Persze, azért a figura ugyanúgy szerethető.
helyi információk
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/473042a3abd7c2644c128e93ed649f0b_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/435bd0d41aa0fe8fd6ecebccf97cf911_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0d7c5b6ae4914b03f2c461dd8883ed89_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe6ab3474eb8a39e1cdd4226b152f345_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f8b4ce11c8014ed84c85e5c7cd0b3a61_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e35613710b9ce467a400c63dca6464e4_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dfae07d940b30fb57217798aa85970ca_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e815f1149a740f6e38054cbe2336b7b0_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ffefde7716f3a2b01c5cc7b41422685f_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b8e66a511b0c162878450e574c215d1_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6676cec3f4ee09b947d75948949876c0_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/837f9e97a684e2932d0833c2dc81efb2_4.jpg)
"Mary Poppins" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80