Első világháborús emlékmű

Szakadát, Petőfi utca

Szakadát
Petőfi utca
Régi temető

Avatás1922. április 23.

Todero János (kőfaragó)

Krémer Péter
2018.10.02. 17:22
Ez az emlékmű annak a 34 szakadáti hősi halottnak állít emléket, akik az első világháborúban hősi halált haltak, így már soha többé nem térhettek vissza családjukhoz.

Bräutigam Ferenc akkori szakadáti plébános 1922. évi bejegyzését idézve:
"Április hó 23-án, fehérvasárnap szenteltük fel a hősök emlékét. Az újtemetőben elhelyezett kereszt márványtalapzatába 34 szakadáti hősi halottnak nevét véste be Todero János gyönki kőfaragó. Az emlék árát 32.000 koronát legnagyobb részt községi gyűjtés útján hoztuk össze.
Az 1914-1918 világháborúban a következő hősi halottai vannak Szakadát községnek:" (majd következik a három táblába vésett 34 név sorszámozott felsorolása).

Az emlékművet a Honvédelmi Minisztérium újíttatta fel, pályázat útján. A felújított emlékmű ünnepélyes átadására és újjászentelésére 2017. október 28-án került sor. (Újjászentelte: +Szabó József esperes.) Az átadási ünnepség után a szakadáti templomban szentmise volt a hősök emlékére.
Források:
Pécsi Egyházmegyei Levéltár archívuma



Cím alapján hasonló

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után)
Feltöltő
Azonosító
325885
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:48
Első világháborús emlékmű (felújítás után)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után)
Feltöltő
Azonosító
325886
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:49
Első világháborús emlékmű (felújítás után)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után)
Feltöltő
Azonosító
325887
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:51
Első világháborús emlékmű (felújítás után)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után) 1. tábla
Feltöltő
Azonosító
325888
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:53
Első világháborús emlékmű (felújítás után) 1. tábla

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után) 2. tábla
Feltöltő
Azonosító
325889
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:55
Első világháborús emlékmű (felújítás után) 2. tábla

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után) 3. tábla
Feltöltő
Azonosító
325890
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:56
Első világháborús emlékmű (felújítás után) 3. tábla

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után)
Feltöltő
Azonosító
325891
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 20:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 20:57
Első világháborús emlékmű (felújítás után)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás után)
Feltöltő
Azonosító
325892
Forrás
Saját fotók
Feltöltve
2018.09.30. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 21:00
Első világháborús emlékmű (felújítás után)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)
Feltöltő
Azonosító
325893
Forrás
Saját fotók
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2018.09.30. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A510
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 21:02
2012. július
Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)
Feltöltő
Azonosító
325909
Forrás
Saját fotók
Fotózva
2005. október
Feltöltve
2018.09.30. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A510
ƒ40/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 22:10
2005. október
Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)
Feltöltő
Azonosító
325910
Forrás
Saját fotók
Fotózva
2005. augusztus
Feltöltve
2018.09.30. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A510
ƒ40/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 22:11
2005. augusztus
Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szakadát településről

Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)
Feltöltő
Azonosító
325911
Forrás
Saját fotók
Fotózva
2005. október
Feltöltve
2018.09.30. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A510
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 18.09.30. 22:12
2005. október
Első világháborús emlékmű (felújítás előtt)
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.02. 17:22
A közösség publikálta Krémer Péter "Első világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.