Dávid Ferenc mellszobra

Kökös (Chichiș), Európa ú. 73 szám

Kökös (Chichiș)
Európa ú. 73 szám
A kökösi Unitárius Egyházközség Lelkészi Hívatala előtt

Felállítás2018. szeptember 30.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2018.09.30. 22:12
Az Unitárius Egyház alapításának 450-ik évfordulójának emlékévi rendezvényének részeként avatták fel, az alapító püspök Dávid Ferenc (1510 k. - 1579) első székelyföldi kültéri szobrát a kökösi Unitárius Egyházközség Lelkészi Hívatala előtt. Dávid Ferenc 1566-tól volt kolozsvári református lelkész, és ő a refomátusság szabadelvűbb vonalát, azaz az unitárius reformációt képviselte. 1568 januárjában tartották Tordán azt az országgyűlést, ahol az unitárius reformáció szellemében, határozatot hoztak a vallási türelem és a lelkiismereti szabadság biztosítására. Innen számítja a Magyar Unitárius Egyház a létrejöttét. Az Erdélyben kibontakozó új vallási irányzatot János Zsigmond erdélyi fejedelem támogatta, de halála után, a következő fejedelem Báthori István már nem támogatta az unitáriusokat, sőt később Báthory Kristóf fejedelem keményebben fellépett a Jézus isteni voltát és a Szentháromság tanát tagadó unitárius vallással, Dávid Ferencet a dévai várba záratta,aki ott is hunyt el 1579 novemberében. Az első püspökük személyében az unitáriusok a tiszta jézusi kereszténység helyreállítóját, a lelkiismereti szabadság és vallási türelem prófétáját, az unitárius reformáció mártírját és egyházalapítóját tisztelik.
E szobrot a székely falu szülötte Petrovits István készítette, részben adományként.
Források:
http://www.unitarius.hu/hitvallas/davidferenc.htm
Kisgyörgy Zoltán: Dávid Ferenc-mellszobor Kökösben. Unitárius Közlöny (Kolozsvár). 28/11 szám. 2018 november.
További linkek
https://www.3szek.ro/load/cikk/117054/unnepeltek_az_unitariusok_kokos_



Kapcsolódó
Dávid Ferenc

Cím alapján hasonló

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325807
Feltöltve
2018.09.30. 18:57
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 18:57

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325808
Feltöltve
2018.09.30. 18:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 18:58

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325809
Feltöltve
2018.09.30. 18:58
Képinfó
Alkotó a képen
(Petrovits István)
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/1400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 18:58

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325810
Feltöltve
2018.09.30. 19:00
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ460/100 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 19:00

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325811
Feltöltve
2018.09.30. 19:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 19:00

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325812
Feltöltve
2018.09.30. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/2000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 19:01

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325813
Feltöltve
2018.09.30. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 19:01

"Dávid Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kökös (Chichiș)
Feltöltő
Azonosító
325814
Feltöltve
2018.09.30. 19:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/750 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.09.30. 19:02
Összesen 8 fotó

Műlap története

9 napja
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
23.03.05. 15:22
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
22.12.16. 12:11
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
22.09.11. 07:45
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
22.06.18. 16:36
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
22.04.09. 08:46
Megérintettem a "Dávid Ferenc mellszobra" alkotást
18.09.30. 22:12
Sántha Imre Géza publikálta "Dávid Ferenc mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.