Székesfehérvár, Oskola utca 7.

Angol cím:Antal Egyed

Székesfehérvár
Oskola utca 7.
Az alkotás az egykori Ciszterci Gimnázium - ma Vörösmarty Mihály...Teljes szövegAz alkotás az egykori Ciszterci Gimnázium - ma Vörösmarty Mihály Könyvtár - épületének falán látható.Kevesebb szöveg

Avatás2018. szeptember 29.

Aerdna
2018.09.29. 08:10
2018. szeptember 29-én, délután 15.00 órakor felavatták Egyed Antal domborművét Székesfehérváron, az egykori Ciszterci Gimnázium épületének falán. A Székesfehérvári Panteon így újabb alkotással gyarapodott.

Az alkotást Nagy Edit szobrászművész készítette. Az avatáson dr. Nagy Veronika, a Szent István Király Múzeum igazgató-helyettesének köszöntője után Brájer Éva, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere beszédét hallhattuk. Ezt követően Cser-Palkovics Gergely Vörösmarty Mihály: Egyed Antalhoz című versét, majd dr. Paládi-Kovács Attila etnográfus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja avatóbeszédét mondta el.

Az alkotást a szél "leplezte le", megoldotta a kötést a leplen. Az avatáson koszorút helyezett el dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, és Brájer Éva alpolgármester asszony, az Egyed Antal nevét viselő Tolna Megyei Honismereti Egyesület képviselői, dr. Nagy Veronika, a Szent István Király Múzeum igazgató-helyettese, és dr. Demeter Zsófia történész, a Múzeumegyesület Alapítvány elnöke, Székesfehérvár díszpolgára. Az alkotást a koszorúzást követően Dózsa István belvárosi plébános áldotta meg.

Egyed Antal 1779-ben született Székesfehérvárott, a középiskolát itt végezte, majd Pécsen tanult, és 1803-ban pappá szentelték. Ezután „…dunaföldvári, 1804. bükösdi, 1806. bátaszéki, 1807-ben pedig závodi káplán volt s ez utóbbi helyen megtanult németül is. 1807-ben rövid ideig szentszéki jegyző is volt, de e hivataláról, a városi élethez szokni nem tudván, csakhamar lemondott és 1808-ban kocsolai lelkész lett; 1813-ban Bonyhádra ment át; 1822-ben mint paksi lelkész megtanult olaszul. 1829-ben visszakerült Duna-Földvárra; 1832. apát lett, 1833. nov. 15. a m. tudom. akadémia megválasztotta levelező tagjává." Bonyhádi plébánosként ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal. „Egyed Antalnak döntő hatása volt Vörösmarty Mihályra, a Perczel fiúk nevelőjére. A fiatal házitanító a bonyhádi plébánia könyvtárában mélyült el Homérosz, Tasso, Shakespeare, Schiller, Goethe, Zrínyi Miklós műveiben." 1862-ben, rablótámadás következtében, a homlokát ért sérülés miatt hunyt el. Sírja a dunaföldvári Belvárosi temetőben található.

Nevét viseli a Tolna Megyei Honismereti Egyesület által alapított Egyed Antal-díj, melyet először 2004-ben adtak át.

Források:
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/e-81F77/egyed-antal-822DF/
Az esemény meghívója
https://hu.wikipedia.org/wiki/Egyed_Antal
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bonyhad/pages/bonyhadi_arckepek/003_2_lelkeszek.htm
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/voltak/bel/egyed-a.html
http://tolnahonism.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=54&Itemid=66

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325699
Feltöltve
2018.09.29. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:20

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325700
Feltöltve
2018.09.29. 16:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:22

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325701
Feltöltve
2018.09.29. 16:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

325702
Feltöltve
2018.09.29. 16:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:22

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325703
Feltöltve
2018.09.29. 16:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:23

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325704

325705
Feltöltve
2018.09.29. 16:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:25

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325706
Feltöltve
2018.09.29. 16:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:26

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325707
Feltöltve
2018.09.29. 16:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:27

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325708
Feltöltve
2018.09.29. 16:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:28

"Egyed Antal" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
325709
Feltöltve
2018.09.29. 16:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.29. 16:29
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.09.29. 16:45
Aerdna publikálta "Egyed Antal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.