Polgár, Szabadság utca 2.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Stations of the Cross

Polgár
Szabadság utca 2.
A Kálvária-dombon.

Felállítás1875. szeptember 15.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tüskés Anna
2018.08.16. 10:28
Az 1873-as kolerajárvány után Eperjessy Ferenc főesperes, apátplébános kezdeményezésére Polgár lakossága adományaiból keresztút és kálvária épült a város központjában lévő dombon. A keresztút stációfülkéi vezetnek a Szent Sír építményig és a mögötte emelkedő Golgotáig. A tizennégy stáció építését tehetős polgári családok vállalták. A kálváriát Pánthy Endre apátkanonok, polgári káplán szentelte fel 1875. szeptember 15-én. A Kálvária-dombon álló együtteshez más településekről is zarándokoltak minden évben több alkalommal: tavasszal Nagypénteken keresztútjárásra és ősszel a hétfájdalmú Mária-búcsúra (szept. 15.).
Mint Dénes Ildikó felhívta rá a figyelmemet, ugyanilyen domborművű keresztutakból több is van az országban: Dunaföldváron, Bakonybélen, Szobon. Ezek mind öntöttvasból készültek.
Források:
A Kálvária-domb elején álló ismertető szöveg.
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-3073
Angol leírás, sztori
Tüskés Anna
2018.08.16. 10:28
These stations of the Cross were built at the hill in the city center on the initiative of the parish priest Ferenc Eperjessy after the cholera epidemic in 1873. The stations of the Cross and a calvary were built by donations of many families. The stations lead to the Holy Grave building and to the Golgotha behind it. The stations of the Cross, the Holy Grave and the Golgotha were consecrated by Endre Pánthy on 15 September 1875, feast of Our Lady of the Seven Sorrows. Several pilgrimes arrived here in every year: on the Good Friday, and on the feast of Our Lady of the Seven Sorrows.

Tüskés Anna műlapja


Kapcsolódó
Szobi kálvária
Kapcsolódó
Fájdalmas Mária
Kapcsolódó
Obeliszk

Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

Keresztút
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321184
Feltöltve
2018.08.16. 09:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:12
Keresztút

"Keresztút" c. alkotás fotói

1. Jézust halálra ítélik
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321185
Feltöltve
2018.08.16. 09:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:13
1. Jézust halálra ítélik

"Keresztút" c. alkotás fotói

2. Jézus a keresztet vállára veszi
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321186
Feltöltve
2018.08.16. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:15
2. Jézus a keresztet vállára veszi

"Keresztút" c. alkotás fotói

3. Jézus először elesik a kereszttel
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321187
Feltöltve
2018.08.16. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ34/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:17
3. Jézus először elesik a kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

4. Jézus találkozik anyjával, Máriával
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321188
Feltöltve
2018.08.16. 09:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:19
4. Jézus találkozik anyjával, Máriával

"Keresztút" c. alkotás fotói

5. Cirenei Simon segíti Jézusnak vinni a keresztet
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321194
Feltöltve
2018.08.16. 10:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 10:00
5. Cirenei Simon segíti Jézusnak vinni a keresztet

"Keresztút" c. alkotás fotói

6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321189
Feltöltve
2018.08.16. 09:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:23
6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak

"Keresztút" c. alkotás fotói

7. Jézus másodszor esik el kereszttel
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321190
Feltöltve
2018.08.16. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ33/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:24
7. Jézus másodszor esik el kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

8. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321195
Feltöltve
2018.08.16. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ33/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 10:01
8. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

"Keresztút" c. alkotás fotói

9. Jézus harmadszor esik el kereszttel
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321191
Feltöltve
2018.08.16. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ34/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:26
9. Jézus harmadszor esik el kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

10. Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321192
Feltöltve
2018.08.16. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:27
10. Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják

"Keresztút" c. alkotás fotói

11. Jézust rászegezik a keresztre
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
321193
Feltöltve
2018.08.16. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.08.16. 09:28
11. Jézust rászegezik a keresztre

"Keresztút" c. alkotás fotói

Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
423615
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.09. 12:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 12:38
2019. március

"Keresztút" c. alkotás fotói

Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
423616
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.09. 12:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 12:38
2019. március

"Keresztút" c. alkotás fotói

Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
465598
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 11:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/105 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 11:02
2012. szeptember

"Keresztút" c. alkotás fotói

Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
465599
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 11:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ340/100 • 1/75 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 11:02
2012. szeptember

Archív fotók

"Keresztút" c. alkotás fotói

2013
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
335155
Fotózva
2013. augusztus
Évszám
2013
Feltöltve
2018.12.13. 00:39
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.13. 00:39
2013. augusztus
2013

"Keresztút" c. alkotás fotói

2013
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
335156
Fotózva
2013. augusztus
Évszám
2013
Feltöltve
2018.12.13. 00:42
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ58/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.13. 00:42
2013. augusztus
2013

"Keresztút" c. alkotás fotói

2013
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
335157
Fotózva
2013. augusztus
Évszám
2013
Feltöltve
2018.12.13. 00:43
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.13. 00:43
2013. augusztus
2013

"Keresztút" c. alkotás fotói

2013
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
335158
Fotózva
2013. augusztus
Évszám
2013
Feltöltve
2018.12.13. 00:44
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.13. 00:44
2013. augusztus
2013

"Keresztút" c. alkotás fotói

Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
506152
Évszám
2002
Feltöltve
2022.10.25. 14:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:00
2002, Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.10.25. 14:01
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
21.11.02. 11:02
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
21.11.02. 11:02
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.11.09. 12:38
2 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.12.13. 00:44
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.12.13. 00:43
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.12.13. 00:42
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.12.13. 00:39
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.08.16. 10:28
Tüskés Anna publikálta "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.