Bibliai jelenetek
Szentlélek tér 3.
A mozaik elkészítésének dátumát nem sikerült megtalálnom. Mivel az ismertetőben olvasható, hogy Krizsán István sajnálatos halálát megelőzően még betegségével küzdve éppen, hogy befejezhette a munkálatok irányítását, így annak megáldásakor még jelen volt, arra lehet következtetni, hogy 2007. vége, 2008. eleje lehet az időpont.
A templom környékén és belsejében több képzőművészeti alkotás is található, aminek többsége látható már a lapon. Nagyon érdekes alkotás a karzaton végighúzódó üvegmozaik, ami különböző, lényegében egymáshoz kapcsolódó jelenetet ábrázol. A képsort a görög Alfa nyitja és az omega zárja (a kezdet és a vég jelképei).
Az alkotás 41 m hosszú, 1,5 m széles 9 olyan biblia képet fog egybe, ami Szentlélek működésével hozható összefüggésbe.
Az egyes jelenetek biblikus magyarázata Sulyok Elemér OSB értelmezésében olvasható a templom honlapján: http://www.szentlelektemplom.hu/index.php?modul=menupontok&kod=62 Az egyes bibliai utalásokat (ezek az egyes képeken látható feliratok/idézetek) a kép mellett jelzem, érdeklődőknek a kifejtő magyarázat a jelzett forrásban olvasható.
Ugyaninnen elérhető az alkotó "kommentárja": Innen: "Óriási kihívás volt számomra, hogy egy hatalmas falfelületre, kilenc részből álló, de összefüggő üvegmozaik terveit elkészítsem. A kis színes vázlatok sokaságát egyeztetések, majd nagy, méretarányos vonalas kartonok kellett, hogy kövessék, közben elmélyülni egy-egy ó- és újtestamentumi részben, melyről néhány négyzetméterben maradandót, egyedit, ugyanakkor közérthetőt kellett képileg megfogalmazni. Kiszámolni-kijelölni, majd megírni az egyes képekre kerülő hosszabb és rövidebb bibliai részletek betűit és természetesen közben folyamatosan szállítani a kartonokat Bükre Pista bácsinak, azaz Krizsán István mozaikművésznek..."
A továbbiakban ugyanitt megismerhető leírása magáról a technikáról, ill. az alkotás egyes képeiről is. Ez az összefoglaló a fentinél sokkal jobban illene ide, az alkotás részletes bemutatása a művész megfogalmazásában. Sajnos nehezen tudom pontosan kötni az egyes képekhez. Ajánlom elolvasását: http://www.szentlelektemplom.hu/index.php?modul=menupontok&kod=64
A mozaikról: http://www.szentlelektemplom.hu/index.php?modul=menupontok&kod=62
http://www.szentlelektemplom.hu/index.php?modul=menupontok&kod=64
http://szentlelek.szentannaotthongyor.hu/szentlelek/7cur.htm
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/034ac9f91c1e6e8f63cdaef685c349b9_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3b18af76638cd766c6faa394e5775d20_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/10 • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7c21ab537d168fe513aa7c1493883df9_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bfe76fdc2d3692f052cb3172339a3ea9_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8bb07b539f57bda2805aa650b1ac7385_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/600775529ddbd1a692314bb8585bdee0_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f06dfd44f36df3d88f9a20e8d5143e34_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/10 • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e334f4fb77519decaa2e448e48d62cbb_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/5 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5a952313c3f6b76dfb292b115f3f3c0e_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/5 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/042c23d99f46ec00464716ecdb20d2aa_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d1f5933900b75b0aadd01264bc4ccd3f_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/5 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8fad7aa2f2089ab5e61d282dc2ed7907_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/8 • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a35044-5d34693fe7a6a-93ad4e0e2a354036543b85e4_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a35044-5d34693feb4c2-d4763f2082523bb272083f55_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a35044-5d34693fef530-036fd26bbdf77a4d08f382d2_4.jpg)
"Bibliai jelenetek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • 15.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!