I. és II. világháborús emlékmű

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű

Ajak
Vasút út
A település szélén, a temető bejáratához közel áll.

Avatás1989

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2019.05.29. 18:14
Ajakon, a Kisvárdához közeli településen többször megfordultam az utóbbi években, ám a sok lefotózott alkotást a számítógépen számba véve hiányzott a település világháborúban elesett hőseinek emlékműve. Ez az emlékmű, bárhogy is kerestük, nem volt a falu központjában. Egy alaposabb kutatás során kiderült, hogy ez azért van így, mert a temető bejáratához közel helyezték el az emlékművet. És, ez bizony kiesik a településre látogatók átlagos útvonalából.
Az emlékművet, miután közös első, és második világháborús, ezért tartalmazza a Hősi emlék adatbázis is: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/31
Igaz, valamiért nem pontosak az adatok ott, illetve, miután az az adatbázis az első világháborús emlékművekre koncentrál, hát csak azt írták le, hogy 27 hősi halottra emlékezik. A második világháborúból meg 47 hősi halottról.
Két természetes sziklatömb az alapja a fekete gránittábláknak. A kisebbik az első, a nagyobbik a második világháború hőseinek nevét tartalmazza, ábécérendben. A középső részen egy dombormű Krisztus-fejet, míg a kisebbik sziklatömb tetején a település címerét láthatjuk.
A címer jelentése: "Ajak nagyközség címerpajzsa függőleges irányban kettéválasztott. A pajzs jobb oldalán a több termelést elérni kívánó ember ábrázolására szolgáló ekevas található. A három halomra helyezett kereszt a hitbuzgalmat, a három szigetre épült, később összekapcsolt település jelképe, mely ábrázolja még a szigeteket körbenyaláboló vízfelületet is.
A bal oldalon elhelyezkedő isztike a búzatáblák gyomtalanítását, a búzakalász a munka eredményét, az "életet" jelképezi. A címerpajzsot alulról félkörívben rozmaring virágmotívum övezi, mely a népi hagyományok, a pingáló művészet kifejezésére szolgál. A címerpajzsban használatos élénk kék, zöld és piros színek a népi színezésben használt alapszínek követései."
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/31
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-ajak.shtml

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320773
Feltöltve
2018.08.13. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:22

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320774
Feltöltve
2018.08.13. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:23

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320775
Feltöltve
2018.08.13. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

320776
Feltöltve
2018.08.13. 00:24

TundeK62 18.08.13. 00:24

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ajak település címere
Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320777
Feltöltve
2018.08.13. 00:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

320778
Feltöltve
2018.08.13. 00:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:24

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320779
Feltöltve
2018.08.13. 00:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:25

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320780
Feltöltve
2018.08.13. 00:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:26

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320781

320782
Feltöltve
2018.08.13. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.13. 00:28

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Ajak
Feltöltő
Azonosító
320783

466422
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2021.11.04. 15:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/200 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 15:24
2009. szeptember
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.04. 15:24
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.05.29. 18:14
A közösség publikálta TundeK62 "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.