Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II.

Budapest, IV. kerület, Szent István tér 13

Budapest
IV. kerület, Szent István tér 13

Felállítás1907

Majoros Károly (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.08.12. 23:18
A templomhajó bal és jobb oldalán hat-hat üvegablak van. A jobboldali ablakok bemutatását két rész részre bontom, egy műlapon nehéz lenne hat ablakot ismertetni.
A templom 1875 és 1881 között épült fel és az „Egek Királynéja” elnevezést kapta. Az első templomtervet Szvoboda Antal gyöngyösi építész készítette az alapkövet 1875. szept. 26-án tették le. Az építkezés elkezdődött, de pénzhiány miatt elakadt, 1880-ig szünetelt. Időközben megbízták Ybl Miklóst is a templom tervezésével, majd végül Kauser József budapesti műépítész egyszerűbb tervét fogadták el. „1881. nov. 27-én Virter Bertalan címzetes püspök és váci kanonok a templomot ünnepélyesen megáldotta, de nem szentelte fel.” A templom tornyának építésére később került sor. Bachmann Károly és Kauser József is készített terveket. A templomtornyot 1888. októberre Kauser építész terve szerint építette fel az építést átvállaló Heisz Károly. A templomot később két oldalhajóval kibővítették Zák Alajos újpesti építész tervei szerint, ami 1907-ben befejeződött.
Az üvegablakok a két oldalhajó ablakai. A kapun belépve jobboldalon a negyedik üvegablak Szent Teréz, az ötödik Szent József, a hatodik Szent János evangélista üvegablak.
Ávilai Szent Teréz, Nagy Szent Teréz, Jézusról nevezett Teréz (1515 - 1582) kolostorokat alapított, gyóntatója parancsára lelki élményeit leírta. Írásai: Önéletrajz, A tökéletesség útja, A belső várkastély. XV. Gergely pápa 1622-ben szentté avatta. Írótoll és könyv az attribútuma.

A Szent József üvegablakon nincs név feltüntetve, adományozója Dr. Herschler József. Az adományozók a keresztnevükkel megegyező nevű szentet szoktak választani az adományozáskor, ezért nevezem Szent József üvegablaknak. Szokásos ábrázolása, hogy a gyermek Jézus ül az egyik karján, a másikban liliomot tart, itt csak liliom van a jobb kezében. Máté és Lukács evangéliumában csak két gyermekségtörténet szól róla. „Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.” Józsefet Jézus nevelőapjának nevezi az egyház, a Jézus nevet ő adta a Máriától megszületett gyermeknek. Az emberek József természetes fiának tartották Jézust. Életét csendben élte le. A kegyes halál patrónusa.

Szent János evangélista állt a legközelebb Jézushoz, ő írta a Jelenések könyvét, a kereszt alatt is Jézus anyja mellett állt. Attribútuma a „kehely - "Meg tudjátok-e inni a kelyhet, melyet én inni fogok?" kérdezte Jézus János apostoltól Máté evangéliuma (20:22) szerint.”

Köszönöm a plébániának, hogy fotózhattam és ismertethetem az üvegablakokat.
Források:
http://epa.oszk.hu/03100/03133/00027/pdf/EPA03133_orpheus_noster_2017_03_074-090.pdf
https://www.magyarkurir.hu/hirek/avilai-szent-terez-szuz-es-egyhaztanito
https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-janos-apostol#lightbox['g46364']/2/
http://www.plebania.net/tarsalgo/?op=view&id=6044
https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-jozsef-boldogsagos-szuz-maria-jegyese-59808

Tagi gyűjteményben
Az Egek Királynéja templom

Cím alapján hasonló

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320755
Feltöltve
2018.08.12. 23:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:05

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320756
Feltöltve
2018.08.12. 23:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:05

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320757
Feltöltve
2018.08.12. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:06

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320758
Feltöltve
2018.08.12. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • ISO400

320759
Feltöltve
2018.08.12. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:06

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320760
Feltöltve
2018.08.12. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:07

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320761
Feltöltve
2018.08.12. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/450 • ISO100

320762
Feltöltve
2018.08.12. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:07

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320763
Feltöltve
2018.08.12. 23:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/38 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:08

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320764
Feltöltve
2018.08.12. 23:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO320

320765
Feltöltve
2018.08.12. 23:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:08

"Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
320766
Feltöltve
2018.08.12. 23:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/12 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.12. 23:09
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.08.12. 23:18
Dénes Ildikó publikálta "Az Egek Királynéja templom jobb oldali üvegablakai II." c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.