Nicolae Titulescu szobra

Brassó (Braşov), Hősök sugárútja

Alternatív, helyi címek:Statuia lui Nicolae Titulescu
Angol cím:Nicolae Titulescu Statue

Brassó (Braşov)
Hősök sugárútja
A Központi (Titulescu) park keleti részén, a Városháza mellett

Avatás1993. július 4.


Sántha Imre Géza
2018.09.22. 19:55
A román diplomata, politikus, tanár Nicolae Titulescu (1881-1941) emlékére állították ezt az ülőszobrot a róla elnevezett parkban, Brassó régi sétaterén. A neves konzervatív-demokrata diplomata 1928-1936 között többször töltötte be a külügyminiszteri posztot a két világháború közötti román kormányokban. 1930-ban majd 1931-ben megválasztották a Nemzetek Szövetségének elnökének. Ebben az időszakban Európa egyik legtekintélyesebb, és jelentős befolyásossal rendelkező külpolitikai személyiségének tartották. Az I. világháború utáni békeszeződések keltette új európai helyzetben a békés problémamegoldások fenntartását, az új, nemzetinek vélt határok megvédését szorgalmazta. A Kisantant szövetségben, melynek feladata többek között Magyarország gazdasági fékentartása volt, Titulescu fontos helyet foglalt el, a felmerülő feszültségek diplomatikus megoldásának híveként. Az 1930-as évek második felében a német és olasz befolyás növekedésével a Kisantant szerepe mellékessé vállt, Titlescu 1936-ig volt Románia külügyminisztere, majd az egyre erősödő II. Károly román király által kiépített diktatúra száműzte őt az országból. Előbb Svájcba majd Franciaországban telepedett le. Itt halt meg 1941-ben és végakarata szerint Brassóba kívánt nyugodni, de erre a politikai körülmények miatt csak 1992-ben került sor, a Brassó-Bolgárszegi Szent Miklós ortodox templom udvarán helyezték örök nyugalomra. Egy évvel később a város központi parkját róla nevezték el, ahol fölállították ezt a szobrát.
Források:
https://www.titulescu.eu/wp-content/uploads/2013/08/Titulescu203-245_Titulescu203-245.pdf
https://www.cotidianul.ro/doru-dragusin-cred-ca-artistii-sunt-unda-de-manifestare-a-celui-de-sus/
Angol leírás, sztori
Sántha Imre Géza
2018.09.22. 19:55
Nicolae Titulescu (1882-1941) was a Romanian diplomat, at various times finance and foreign minister, and for two terms President of the General Assembly of the League of Nations (1930–32). In 1992, his remains were reburied in the cemetery in Șcheii Brașovului, next to St. Nicholas Church, Brașov after a difficult legal procedure organized by Jean-Paul Carteron, a French attorney. This statue is in the Central Park of his beloved city.



Cím alapján hasonló

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320182
Feltöltve
2018.08.07. 22:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ460/100 • 1/45 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:14

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320183
Feltöltve
2018.08.07. 22:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/550 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:15

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320184
Feltöltve
2018.08.07. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:16

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320185
Feltöltve
2018.08.07. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:16

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320186
Feltöltve
2018.08.07. 22:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:17

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320187
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2018.08.07. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:18
2011. július

"Nicolae Titulescu szobra" c. alkotás fotói Brassó (Braşov) településről

Feltöltő
Azonosító
320188
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2018.08.07. 22:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.07. 22:19
2011. július
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.09.22. 19:55
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Nicolae Titulescu szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.