Budapest, VIII. kerület, Üllői út 78.

Budapest
VIII. kerület, Üllői út 78.
A Radiológiai Klinika előterében, most az emléktábla alatt, bal oldalon.

Felállítás1929

Göröntsér Vera
2018.08.08. 18:42
Meglehetősen rég óta várakoznak ezek a fényképek – némileg arra várva, hogy az intézet előtt egykor állt, emblematikus alkotás, a Kígyóölő szobrának sorsa rendeződjön. Belátható időn belül ez nem várható, de vannak még csodák.... (?)
A Korányi program monumentális tervének alávetve, minden, a környéken lévő alkotást összegyűjtöttek, raktárba kerültek. A program jórészt a végéhez ért, több alkotás visszakerült helyére, a Kígyóölő továbbra is raktárban várakozik. Részleteket, leírást ld. a kapcsolt lapon.
A Kígyóölőt kerestem, rendszeresen becsörtettem az intézetbe, érdeklődtem. Lassanként többen is megismertek, előre válaszoltak a fel sem tett kérdésre, vagy éppen tovább segítettek újabb infó-lelőhely irányába. Hát, nem volt sikeres, de az előtérben, mint két óriási terepasztalon feltűnt a két dombormű. Fájdalomdíj... bár ez a két alkotás is átmeneti helyén állt, elmozdítva, a háttérből sugárzó (fotózáskor egyenesen ártalmas) éles fényekkel . (Az utolsó képen látható eredeti, vagy legalábbis jelenlegi helyén.)

A két óriás-dombormű a Semmelweis Egyetem, egyben a Radiológiai Klinika alapvető kettős funkcióját jeleníti meg: Gyógyítás és Oktatás.
Az alkotásokat eredetileg is itt helyezték el. Elég sok időt eltöltöttem azzal, hogy ennek valamiféle aktualitását megtaláljam. A SOTE történetét áttanulmányozva sajnos, konkrétumot nem találtam. Az átnézett anyagok egy részét az adalékoknál lévő linkeken lehet elérni.

A Gyógyítás jelenete középpontjában egy erősen lesoványodott, beteg férfi fekszik. Testét mindössze egy lepedő fedi, ami számomra betegsége súlyosságát is jelzi. Őt egy "team" veszi körül – bár az alkotás keletkezésének időpontjában ez ismeretlen fogalom volt. Háta mögött egy gondoskodó, apácaruhás ápolónő szorgoskodik. Az ágy túloldalán az orvos alakja magaslik ki. Ez a megjelenítés egyben a jelenlévők közötti rangját is kiemeli. Éppen a beteg karját kötözi be, bár ebben lényegében minden jelenlévő valamilyen szinten részt vesz. Az ágy lábánál egy fiatalember szintén segédkezik. Úgy gondolom, ő egy hallgató, gyakorlati oktatáson vesz részt, vagyis átkötő szerepe lehet a másik jelenet felé.
A férfiak ruházata okoz némi meglepetést. Korhű, a 20. századnak megfelelő ruhát várnék, ez az öltözék mégis inkább egy tógát idéz. Talán egy régmúlt korra utal, az orvostudomány megjelenésének kezdeti idejére.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vastagh_%C3%89va
További linkek
Az egyetem általános bemutatása: http://semmelweis.hu/az-egyetemrol/az-egyetem-bemutatasa/
A Semmelweis Egyetem részletes története: http://semmelweis.hu/az-egyetemrol/az-egyetem-tortenete/a-semmelweis-egyetem-tortenete/
A Radiológiai Klinikáról: http://semmelweis.hu/radiologia/altalanos-informaciok/klinikankrol/

Kapcsolódó
Oktatás

Cím alapján hasonló

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319262
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.07.28. 11:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:14
2016. március

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319263
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.07.28. 11:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

319265
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.07.28. 11:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO2000

319264
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.07.28. 11:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

319266

319267

319268
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.07.28. 11:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:15
2016. március

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319269

319272
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

319270
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1000

319271
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:15
2016. április

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319273
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.07.28. 11:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:15
2017. július

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519186
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2023.03.18. 14:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/13 • 4.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.18. 14:10
2016. március

"Gyógyítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519187
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2023.03.18. 14:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO100

519188

Összesen 15 fotó

Műlap története

23.03.18. 14:10
3 új fotót töltöttem a "Gyógyítás" műlaphoz
22.05.23. 14:08
Megérintettem a "Gyógyítás" alkotást
19.03.29. 15:11
Megérintettem a "Gyógyítás" alkotást
18.12.29. 12:28
Megérintettem a "Gyógyítás" alkotást
18.08.08. 18:42
Göröntsér Vera publikálta "Gyógyítás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.