Murga, Petőfi u. 14.

Alternatív, helyi címek:Murgai Madonna

Murga
Petőfi u. 14.
Római katolikus (Magyarok Nagyasszonya-) templom

Felállítás2000

Dr. Pinczés Sándor
2018.07.27. 10:52
(Régóta kedvencem ez a mű, mégis csak most szántam rá magam a publikációra, ti. keveset tudok róla, azon túl, hogy tetszik...)
Nem bántam meg, amikor betértem Murgára. Egy tip-top rendezett falut találni ott, picurka, könnyen áttekinthető. Bárhol máshol is, itt meg különösen kiemelkedő épület a Római katolikus templom, (titulusa: Magyarok Nagyasszonya) amit nehéz eldönteni, de nem kizárt, hogy szándékosan hagytak a homlokzatán is natúr téglafallal. (Murga római katolikus temploma 1941-ben épült.) Emiatt stílusában föltűnően jól, de szerényen illeszkedik egy bemélyedésben a Mária domborműve a kisdeddel – zománcozott téglákból díszítve.
2019.04.09.
Az egyik legnagyobb öröm ért, ami a köztéri alkotások közötti serte-pertélés közepette érheti az embert: az alkotó rátalált az alkotására és jelezte is.
Ismerős az a hiányérzet, amikor az ember a helyszínen nem, de hazatérve az interneten sem tudja megállapítani, hogy ki a mű alkotója. Sajnos sokszor találkozik az ember még kortárs-művészekkel kapcsolatban is ezzel a dilemmával.
Most az alkotó maga jelezte, hogy a "murgai Madonna" az Ö alkotása.
Nincs is más, mint a köszönet kifejezése és az alternatív cím iktatása: Murgai Madonna
(Megjegyzés: a művésznő leírása a technikai kérdésekről, "a 2000-es évek elején készítettem a domborművet kerámiából illetve régi téglákra színtestes engóbbal festettem és mázaztam azokat.")
Források:
http://regmult.blogspot.com/2017/09/murga-murgau.html

Cím alapján hasonló

"Mária a kisdeddel" c. alkotás fotói Murga településről

Feltöltő
Azonosító
319201
Feltöltve
2018.07.27. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.27. 10:37

319202
Feltöltve
2018.07.27. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

319203

319204
Feltöltve
2018.07.27. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

319205
Feltöltve
2018.07.27. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/160 • ISO100

319206

319207

319208

319209

319210

Összesen 10 fotó

Műlap története

04.09. 15:20
A "Mária a kisdeddel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.07.27. 10:52
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Mária a kisdeddel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.