Pilisszentkereszt-Dobogókő, Mária út
További képek a Fotólistában

A kilátó sarkánál álló fában lakik a mű.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Kotricz Tünde (TundeK62)
2018.07.23. 12:11
Tavaly ősszel, amikor októberben elutaztam a lányomékhoz, azt kértem tőlük, hogy az egyik napot töltsék velem, de menjünk el kirándulni a Pilisbe. Dobogókő lett végül az úticél.
Sétáltunk, túráztunk egy nagyot fent a hegyen. A kilátóba is elmentünk, természetesen. Azt már elhagyva, a sarkon álló fában valami ismerősre lettem figyelmes.

Biztosan tudtam, hogy ezt a művet már láttam egyszer, de csak pár napja tudatosult bennem, hogy a Pilisi Madonnát egy 2015 márciusában, Debrecenben megrendezett kiállítás részeként ismerhettem meg, először:
https://get.google.com/albumarchive/117777762032662175441/album/AF1QipNsjCQbOENzCSKOnKSDnT_pPbgn9QiIl1nx-vGV

Persze a Madonna szabadtéri változatát látva, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nem mondjuk a kismintát láttam-e Debrecenben, és a mű már régebben ott van a fatörzsbe illesztve. Igazán a debreceni kiállítási tárgy anyaga a bizonytalan, de természetesen a köztéren állóból biztosan látszik, hogy az fából készült.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Feltöltő
Azonosító
318666
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.21. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. október

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Feltöltő
Azonosító
318667
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.21. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. október

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Feltöltő
Azonosító
318668
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.21. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. október

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Feltöltő
Azonosító
318669
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.21. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. október

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Feltöltő
Azonosító
318670
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.21. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. október

Adalék vagy máshol

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Az alkotás egy 2015-ös debreceni kiállításon
Feltöltő
Azonosító
318853
Fotózva
2015. március
Évszám
2015
Feltöltve
2018.07.23. 11:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március
Az alkotás egy 2015-ös...Teljes szövegAz alkotás egy 2015-ös debreceni kiállításonKevesebb szöveg

"Pilisi Madonna" c. alkotás fotói Pilisszentkereszt-Dobogókő településről

Az alkotás egy 2015-ös debreceni kiállításon
Feltöltő
Azonosító
318854
Fotózva
2015. március
Évszám
2015
Feltöltve
2018.07.23. 11:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO800

318855
Fotózva
2015. március
Évszám
2015
Feltöltve
2018.07.23. 11:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2015. március
Az alkotás egy 2015-ös...Teljes szövegAz alkotás egy 2015-ös debreceni kiállításonKevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.07.23. 12:11
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Pilisi Madonna" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.