A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai

Napkor, Kossuth utca 38.

Napkor
Kossuth utca 38.
A templomban, körben.

Felállítás2015

Rubóczki Béla (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.06.09. 22:00
A napkori római katolikus templom, kora gótikus, 13. sz.-i eredetű. Átalakítva barokk stílusban 1762-ben és kibővítve 1948-ban. A település központjában, utcával körülvett sík területen áll.
A templomban 2018 tavaszán jártam, akkor láttam meg, ezt a pár ólomüveg ablakot. A hajó mentén 2–2 nagy, magyar szentet ábrázoló ablakot építettek be, a szentélyben II. János Pál pápát láthatjuk.
Az ábrázoltak az ablakokat adományozók nevével:
Szent Margit ablak Hepp András és felesége adományából,
Szent Erzsébet ablak Kéninger András és családja adományából,
Szent István ablak Akli János és felesége adománya,
Szent Imre ablak Lipták Béla és családja adománya
II. János Pál pápa ablak Köbli Tamás és családja adományából készült.

A templom főhomlokzatán még több, kisebb ablak is volt, melyek katolikus jelképeket ábrázoltak. A templomot Szent István király tiszteletére szentelték fel.

Az alkotóról: https://hu-hu.facebook.com/ruboczki.bela
http://ruboczki.eu/
Források:
A templomról: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/8332

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
318086
Feltöltve
2018.07.16. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.16. 13:28

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
318087
Feltöltve
2018.07.16. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.16. 13:28

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
318088
Feltöltve
2018.07.16. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.16. 13:29

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
318089
Feltöltve
2018.07.16. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

318090
Feltöltve
2018.07.16. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

318091
Feltöltve
2018.07.16. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

318092
Feltöltve
2018.07.16. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.16. 13:30

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
318093
Feltöltve
2018.07.16. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

318094
Feltöltve
2018.07.16. 13:30
Képinfó
Szignó a képen

318095

318096
Feltöltve
2018.07.16. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.16. 13:30

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
359383
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.09. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.06.09. 21:40
2018. április

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
359384
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.09. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.06.09. 21:40
2018. április

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
359385
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.09. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • 39.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.06.09. 21:40
2018. április

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

A Szent II. János Pál Pápa ablak a szentélyből fotózva
Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
437477
Forrás
Rubóczki Béla a készítő fotója
Fotózva
2018. augusztus
Évszám
2018
Feltöltve
2021.03.23. 22:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ63/10 • 1/200 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rubóczki Béla 21.03.23. 22:15
2018. augusztus
A Szent II. János Pál Pápa ablak a szentélyből fotózva

"A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói

A karzat lépcsőfeljáróban található Jézus Szíve ólomüvegablak. Beszerelés előtti fotó.
Alkotó
Rubóczki Béla (üvegművész)
Település
Napkor
Feltöltő
Azonosító
437478
Forrás
Rubóczki Béla
Fotózva
2015. augusztus
Évszám
2015
Feltöltve
2021.03.23. 22:38
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D722
ƒ240/100 • 1/59 • 3.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rubóczki Béla 21.03.23. 22:38
2015. augusztus
A karzat lépcsőfeljáróban található Jézus Szíve ólomüvegablak. Beszerelés előtti fotó.
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.03.23. 22:38
1 új fotót töltöttem az "A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" műlaphoz
21.03.23. 22:15
1 új fotót töltöttem az "A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" műlaphoz
19.06.09. 22:00
TundeK62 publikálta "A napkori római katolikus templom ólomüveg ablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.