Szent Kristóf üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1

A templomba belépve jobb oldalon a második üvegablak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.07.15. 17:41
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel. Az üvegablakok alján olvasható az adományozó neve.
A templom egész nap nyitott, de a közepén kordon van. Fotózni is lehet, ha annak nem kereskedelmi célja van. Engedélyt kértem a plébániai kormányzó Úrtól az ablakok fotózására és műlapok készítésére. Köszönöm az engedélyt. És köszönöm, hogy fotózáskor kaptam egy emlékkönyvet a templomról.

Az üvegablak a templomba belépve jobb oldalon a második üvegablak. Szent Kristóf létezése történetileg nem egyértelműen bizonyított. A róla szóló történet szerint egy folyón segített át zarándokokat. Egy alakommal egy gyermek kérte a segítségét. A folyó közepe felé a teher egyre nehezebb lett. A partra átrve „a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.''
És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.”

Az ablakon nincs dátum. Az templomhajó oldalfalain a nyolc ablak közül kettőn 1933, kettőn 1935-ös évszám látható. Feltehetően ez az ablak is 1933-1935 között készült.
Az ablakokban és az épületben keletkeztek károk a II. világháborúban, amiket 1948-ra kijavítottak. 1988-tól 1994-ig felújították többek között az ablakokat is.
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit-templom
Az Árpád-házi Szent Margit templom felszentelésének emlékére kiadott emlékkönyv 30. oldal
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0724-111.html

Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318001
Feltöltve
2018.07.15. 17:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:35

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318002
Feltöltve
2018.07.15. 17:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:35

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318003
Feltöltve
2018.07.15. 17:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:35

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318004
Feltöltve
2018.07.15. 17:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:36

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318005
Feltöltve
2018.07.15. 17:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/9 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:36

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318006
Feltöltve
2018.07.15. 17:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/18 • ISO400

318007
Feltöltve
2018.07.15. 17:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/9 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:37

"Szent Kristóf üvegablak" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
318008
Feltöltve
2018.07.15. 17:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:37
Összesen 8 fotó

Műlap története

06.08. 17:17
Megérintettem a "Szent Kristóf üvegablak" alkotást!
18.11.07. 10:03
Megérintettem a "Szent Kristóf üvegablak" alkotást!
18.10.05. 17:18
Megérintettem a "Szent Kristóf üvegablak" alkotást!
18.07.15. 17:41
Dénes Ildikó publikálta "Szent Kristóf üvegablak" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.