A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére

Budapest, XIV. kerület, Felvonulási tér

Budapest
XIV. kerület, Felvonulási tér
A Műcsarnok hátsó részénél.

Felállítás2018. január 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2018.07.16. 08:04
A baleset egyéves évfordulóján emlékművet állítottak a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére a Műcsarnok mögött, a parkoló közelében, ahonnan elindult az autóbusz.
Az emlékmű egy szikladarab. Egyik felirata: „A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére 2017. január 20. és ….mert én élek és ti élni fogtok Jan. 14.19” idézet János evangéliumából. A másik feliraton azok neve olvasható, akik életüket vesztették a balesetben. Az emlékkő előtt fényképek, körülötte virágok.
A veronai buszbaleset 2017. január 20-án éjjel történt Verona és Velence között. Az autóbusz a szalagkorlátnak ütközött, majd egy felüljáró pillérjének ütközve kigyulladt. Az autóbusz utasainak nagy része a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói voltak. Az 54 utas közül 17 meghalt és 26 megsérült.
„Az olaszországi nyomozáshoz készült szakértői jelentés megállapítja, hogy az 53 személy szállítására levizsgáztatott buszt engedély nélkül átalakították 58 személy szállítására. Emellett ugyancsak engedély nélkül építettek be a buszba még egy 370 literes üzemanyagtartályt. A jegyzőkönyv szerint az alvászavarok miatt kezelt sofőr a gyógykezeléséhez előírt készülék és a felírt orvosságok szedése mellett nem vezethetett volna.”
Az életben maradt egyik buszvezető mellett öt olasz mérnök felelősségének megállapítására 2018. októberében kerül bíróság elé a baleset.
Olaszországban San Martino Buon Albergo-ban is állítottak egy emlékhelyet.
Források:
http://magyarhirlap.hu/cikk/108589/A_veronai_busztragedia_aldozataira_emlekeztek
http://www.immanuel.hu/biblia/biblia.php?konyv=43&fejezet=14&o1=2&o2=3&o3=4
https://www.lokal.hu/2018-01-emlekhelyet-avattak-a-tavalyi-buszbaleset-aldozatainak-emlekere-veronaban/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Veronai_aut%C3%B3busz-baleset
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/veronai-baleset/ntgrcfn



Cím alapján hasonló

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317863
Feltöltve
2018.07.13. 17:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:53

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317865
Feltöltve
2018.07.13. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:54

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317866
Feltöltve
2018.07.13. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:54

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317867
Feltöltve
2018.07.13. 17:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:55

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317868
Feltöltve
2018.07.13. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:56

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317869
Feltöltve
2018.07.13. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:56

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317870
Feltöltve
2018.07.13. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:56

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317871
Feltöltve
2018.07.13. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:57

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317872
Feltöltve
2018.07.13. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.13. 17:57

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434352
Feltöltve
2021.02.24. 16:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/490 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.02.24. 16:49

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434353
Feltöltve
2021.02.24. 16:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/566 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.02.24. 16:49

"A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434354
Feltöltve
2021.02.24. 16:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/587 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.02.24. 16:49
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.08.03. 13:56
Megérintettem az "A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" alkotást
21.02.24. 16:49
3 új fotót töltöttem az "A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" műlaphoz
18.11.07. 11:55
Megérintettem az "A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" alkotást
18.07.16. 08:04
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.