Szemere, Fő utca 24.

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Országzászló talapzat

Szemere
Fő utca 24.
A helyi kis bolt mellett áll.

Avatás1936. július 19.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2019.12.17. 18:10
Egy újabb, több mint 700 éves település, amely mára szinte teljesen elveszítette jelentőségét, és természetesen a magyar lakosságát is: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
Teljesen véletlenül vetődtem el arra. Tokajból tartottunk Kassára, de úgy, hogy Szepsit, és Jászót is útba ejtsük. Ezt a kis falut mára már négyszázan sem lakják. Két templom, és két kastély is van a kis faluban. A falu szélétől északra, pár kilométerre, már Szlovákia határa húzódik. Felejthetetlen, csodás út vezet (2626-os számú) hosszú kilométereken át, épp a határ vonalán. Egynyomtávú, aszfaltozott, a hegy tetején. Körben fák, az őzek és szarvasok ott rohangálnak az út menti erdőkben, és az úton is. Bal oldalon Magyarország, jobbra meg Szlovákia.
Természetesen, idegenek ritkán tévednek arrafelé. Útjelző táblák nincsenek. Így hát kérdezni kellett, és megállni, a település központjában. A kis bolt számított annak, ami mellett megláttam ezt az emlékmű-félét.
Nem találtam sehol adatot róla, de számos más feltöltést követően azt hiszem, egy ma már nem használt, és végső pusztulásában lévő országzászlóval állunk szemben. Négy oldalán egy-egy égtájat ábrázolt a szobrász, allegorikus alakokkal. Műkőből készült, és hamarosan teljesen tönkremegy majd...
Ujjnyi repedések vannak a domborműveken, szinte teljes hosszában.

A faluban van egy közös első, második világháborús emlékmű, a temetőben, amit viszont nem tudtam, amikor arra jártam.
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2918
Az azonos stílusból ítélve, ugyanaz a kéz alkothatta a két emlékművet, de sajnos a másiknak sincs meg az alkotója.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/NapiHirek_1936_07_2/?query=Szemere%20k%C3%B6zs%C3%A9g%20orsz%C3%A1gz%C3%A1szl%C3%B3&pg=140&layout=s
"Sz i k s z ó, július 19.
A trianoni határ mentén fekvő Szemere községben vasárnap délután avatták fel az országzászlót mintegy ezerfőnyi közönség jelenlétében, amelynek soraiban ott volt Patay Samuel főispán és Szentimrey Pál alispán is. Az avatóbeszédet Urmánczy Nándor, az ünnepi beszédet pedig vitéz Szalay László, a kerület országgyűlési képviselője mondotta./MTI"
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2918

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317216
Feltöltve
2018.07.08. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:39

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317217
Feltöltve
2018.07.08. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:40

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317218

317219
Feltöltve
2018.07.08. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:40

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317220
Feltöltve
2018.07.08. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:40

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317221
Feltöltve
2018.07.08. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:40

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317222
Feltöltve
2018.07.08. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:41

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
317223

317215
Feltöltve
2018.07.08. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 17:39

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
424724
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.11.18. 12:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 10.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.18. 12:44
2017. október

"A négy égtáj" c. alkotás fotói

Település
Szemere
Feltöltő
Azonosító
432904
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.02.16. 11:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 11:55
2016. augusztus
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.02.16. 11:55
1 új fotót töltöttem az "A négy égtáj" műlaphoz
20.11.18. 12:44
1 új fotót töltöttem az "A négy égtáj" műlaphoz
19.12.17. 18:10
TundeK62 publikálta "A négy égtáj" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.