Lelesz (Leles), Kapusianska ulica

Lelesz (Leles)
Kapusianska ulica
Az apátság udvarán

Felállítás2007

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2018.06.28. 17:32
Lelesz település a szlovák-magyar határtól 8 km-re, Királyhelmectől 6 km-re É-K-re fekszik.
A régészeti leletek tanúsága szerint területe a kőkorszak óta folyamatosan lakott.

A váci püspök az apátságot 1180-ban alapította, erődítései a 16. században épültek. 1213-ban az itteni templomban helyezte el II. Endre király a meggyilkolt Gertrúd királyné jobb kezét, amellyel gyilkosai ellen védekezett, más legendák szerint a királyné szívét helyezték ide, és ezért került az apátság udvarára leányuk szobra.
Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon, édesapja II. András magyar király, édesanyja Merániai Gertrúd.

2007-ben, a Szent Erzsébet jubileumi év alkalmából XVI. Benedek pápa így ír Szent Erzsébetről:
"Az Egyház igazi leánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között."
A rózsacsoda legendája a legismertebb Szent Erzsébet életéből, ezért is ábrázolják többnyire rózsákkal a kötényében vagy a kosarában.
Férje halála után is támogatta a szegényeket, amit a család nem nézett jó szemmel. Amikor a sógora kérdőre vonta - miközben kenyeret vitt a rászorulóknak - egy csoda történt, a kenyerek rózsákká változtak, mert Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon.

1235-ben megtörtént szentté avatása, hiszen még életében elhíresült szentsége. Édesapja megélte lánya szentté avatását.

2007-ben, születésének 800. évében jubileumi emlékévet hirdetett meg az egyház.

Lukács János szepsi szobrász Szent Erzsébet szobrát Szepsiben, Királyhelmecen és Leleszen avatták fel 2007-ben.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Leleszi_pr%C3%A9posts%C3%A1g
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
http://felvidek.ma/2012/12/bemutatjuk-lukacs-janos-szobraszmuveszt/
További linkek
https://www.kozterkep.hu/~/9881/Arpad_hazi_Szent_Erzsebet_Szepsi_2007.html
https://www.kozterkep.hu/~/18241/Szent_Erzsebet_Kiralyhelmec_2007.html

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316289
Feltöltve
2018.06.28. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:41

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316291
Feltöltve
2018.06.28. 16:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:42

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316290
Feltöltve
2018.06.28. 16:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

316300
Feltöltve
2018.06.28. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:47

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316299
Feltöltve
2018.06.28. 16:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:46

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316298
Feltöltve
2018.06.28. 16:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:46

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316293
Feltöltve
2018.06.28. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:43

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316292
Feltöltve
2018.06.28. 16:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:42

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316295
Feltöltve
2018.06.28. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:43

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316296
Feltöltve
2018.06.28. 16:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:44

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316297
Feltöltve
2018.06.28. 16:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:44

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lelesz (Leles)
Feltöltő
Azonosító
316294
Feltöltve
2018.06.28. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.06.28. 16:43
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.07.01. 10:53
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.28. 17:32
Kiss Katalin publikálta "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.