Tápióbicskei csata emlékműve

Tápióbicske, Sági út
Archív képek

Alternatív, helyi címek:1848-as emlékmű, Az 1849. április 4-i csatában elesettek emlékére

Tápióbicske
Sági út
A Tápióbicskéről, Tápióságra menő út jobb oldalán van - a falun belül.

Felállítás1849. április

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2018.06.29. 19:12
Nagykáta, ill. Tápióbicske határában ismert egy emlékmű, ami a tápióbicskei csatára, annak áldozataira emlékeztet. Kevésbé ismert, mivel nehezen látható, az az emlékmű, ami a településről Tápióságra menő út mentén, a falun belül van, elég rejtetten. Az emlékművet Bitskei Viktor állíttatta, felirata szerint:
"1848 évi április 4 ikén az itteni harczmezőn elesett vitézek emlékeül NN Bitskei Viktor Úr tsináltatta."

Az említett csata nagy veszteségekkel járt, magyar részről mintegy 800 fő, míg a "vesztes császáriaknak" kb. a felét tette ki halottaik száma. "...Az elesett katonákat a helyszínen, a falu alatti homokbuckákon, a Tápió két partján és a Sági úti szőlőkben temették el, zömmel egyenként, külön sírokban...." Másrészt a Sulinet összefoglalója szerint Bitskey Viktor több katona holttestét a párbajban elhunyt Riedesel őrnagyéval együtt, nemzetiségre való tekintet nélkül temettette el, és felettük ezt a vaskeresztet emelte. (Később a homokbuckákon egyenként temetett, kis fakeresztekkel jelölt sírok halottait közös sírba tették, föléjük kőkeresztet állíttattak. Ez az un. "fehér kereszt").

Az emlékművön 1992-ben kiegészítő táblát helyeztek el, ami fentieken túl arról "emlékezik", hogy itt zajlott le az a híres párbaj Sebő alezredes és Riedesel őrnagy között, amit Jókai Mór a Kőszívű ember fiai című regényében megörökített. Ez egybecseng a Sulinet leírásával is, sőt mindezek szerint az állítás az, a katonákkal együtt temették el magát Riedesel őrnagyot is, sőt ez látszik az inkább elterjed nézetnek.

Más információk szerint ez amolyan legenda, nem bizonyított még az sem, hogy a párbaj valóban itt folyt le. Az Új szó írása szerint (4. forrás) a párbaj mégis itt zajlott, de az osztrákok Riedesel holttestét eltávolították a küzdőtérről, így van realitása annak az állításnak is, hogy az ő sírja Németországban lelhető fel.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Tapiobicske/pages/008_a_tapiobicskei_csata.htm
Levélváltás Káplár Béla, helyi lokálpatriótával
Hegedűs Károlyné: Az 1848-49-es Szabadságharc emlékei Pest megyében.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_1976_02/?pg=3&layout=s&query=Riedesel%20

Kapcsolódó
Honvéd emlékmű

Cím alapján hasonló

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316277
Feltöltve
2018.06.28. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ410/100 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:01

316276
Feltöltve
2018.06.28. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ450/100 • 1/60 • ISO500

316278

316279
Feltöltve
2018.06.28. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ410/100 • 1/50 • ISO250

316287
Feltöltve
2018.06.28. 16:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AX200
ƒ440/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:12

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316284
Feltöltve
2018.06.28. 16:04
EXIF információk...
SSONY / DSC-HX100V
ƒ540/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:04

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316286
Feltöltve
2018.06.28. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ360/100 • 1/30 • ISO200

316280
Feltöltve
2018.06.28. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ440/100 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:01

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316281
Feltöltve
2018.06.28. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ360/100 • 1/38 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:04

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316283
Feltöltve
2018.06.28. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ360/100 • 1/30 • ISO250

316285
Feltöltve
2018.06.28. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ360/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.28. 16:04

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316688
Fotózva
2008. április
Feltöltve
2018.07.03. 08:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.03. 08:54
2008. április

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316689
Fotózva
2008. április
Feltöltve
2018.07.03. 08:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.03. 08:54
2008. április

Archív fotók

"Tápióbicskei csata emlékműve" c. alkotás fotói Tápióbicske településről

Feltöltő
Azonosító
316099
Forrás
Hegedűs Károlyné: Az 1848-49-es Szabadságharc emlékei Pest megyében. (2003.) p. 165.
Feltöltve
2018.06.26. 12:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.26. 12:37
Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.07.03. 08:54
1 új fotót töltöttem a "Tápióbicskei csata emlékműve" műlaphoz!

18.06.29. 19:12
Göröntsér Vera publikálta "Tápióbicskei csata emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.