Dabas, Domb u. 1.
További képek a Fotólistában

Dabas
Domb u. 1.

Felállítás2018. június 21.

Bálint Tamás (tervező)
Berta Zsolt (közreműködő)
Bobály Dávid (közreműködő)
Bobály Attila (közreműködő)
Bobály Ádám (közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2018.06.25. 06:44
Óriási.
Az Árpád-kori templom maradványaihoz viszonyítva +2,84-es szinten van a szobor alapja, + 8,84-en a kupola - tehát 6 m magas és erre emelkedik a 10,2 m magas Jézus szobor.
Szükség is van a föltűnőségre. A szobrot egy bevásárló centrum területén helyezték el, jelentős épületek mellett.
Jézus ruhája fa?-zsindelyből áll-, a karjai forrasztott rézlemezekből.
A szobrot az Áldos Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére állították fel az egyesület célja honlapjuk leírása szerint „a magyar állam és a magyar nemzet történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismerése és megismertetése. A szervezet tagjai érdeklődést mutatnak a magyar történelem egésze iránt, azonban a régmúltat különleges figyelem övezi, ami elsősorban a magyar őstörténetet.”
Források:
http://nepszava.hu/cikk/1162766-orias-jezus-szobor-magasodik-a-dabasi-diszkont-mellett
https://444.hu/2018/06/22/gigantikus-jezus-szobrot-emeltek-a-dabasi-aldi-mellett
https://www.dabas.hu/index.php/fooldal/hireink/2728-az-aldos-hagyomanyorzo-egyesulet-szobor-avato-unnepsege
Göröntsér Vera
2018.07.20. 12:05
Mivel a "stáblista" feltűnően hosszú, ugyanakkor sajnálatosan a feltüntetett alkotók közül négyen az avatás időpontjában már nem éltek, kapcsolatba léptem az állíttató Áldó Egyesület elnökével, Ronga Józseffel, aki magyarázattal szolgált és több részletről is beszámolt.
A szobor állítás gondolata, ill. a munkálatok megkezdése 9 évre tekint vissza. Akkor még "Pista bácsi" (ifj. Szabó István) készítette el a gipsz-modellt, előbb kis, majd kinagyított méretben. Ebben társa volt felesége, "Marika néni" (Sz. Nagy Mária). Akkor már a szobrász házaspár igen idős volt, ezért a továbbiakat nem vállalták. A bronz szobor készítésének munkálatait a Bobály család tagjai vették át (apa és két fia), ill. részt vett még Berta Zsolt (szobrász, feltaláló és építész).
Ifj. Szabó István és felesége 2017-ben egy héten belül haltak meg, temetésük is egy napon volt. Sajnálatosan ugyanebben az évben betegségben elhunyt Bobály Attila, majd augusztusban fia, Dávid tragikus autóbaleset áldozata lett.
A szobor befejezése lényegében Bobály Ádámra maradt, ill. a két részből álló posztamens felépítése további közreműködőkkel történt. Így kerülhetett sor az idei avatásra.

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Szabó IstvánSz. Nagy MáriaBálint Tamás (tervező)Berta Zsolt (közreműködő)Bobály Dávid (közreműködő)Bobály Attila (közreműködő)Bobály Ádám (közreműködő)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
315764
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.22. 17:58

315765
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

315766

315767
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

315768
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

315769
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

315770
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/400 • ISO100

315771

315772

315773

315774
Feltöltve
2018.06.22. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.22. 17:58

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Szabó IstvánSz. Nagy MáriaBálint Tamás (tervező)Berta Zsolt (közreműködő)Bobály Dávid (közreműködő)Bobály Attila (közreműködő)Bobály Ádám (közreműködő)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
315775
Feltöltve
2018.06.22. 17:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.22. 17:59

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

2019. 09. 16.
Alkotók
ifj. Szabó IstvánSz. Nagy MáriaBálint Tamás (tervező)Berta Zsolt (közreműködő)Bobály Dávid (közreműködő)Bobály Attila (közreműködő)Bobály Ádám (közreműködő)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
376681
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ900/100 • 1/80 • 17.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.02. 12:16
2019. 09. 16.

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

2019. 09. 16.
Alkotók
ifj. Szabó IstvánSz. Nagy MáriaBálint Tamás (tervező)Berta Zsolt (közreműködő)Bobály Dávid (közreműködő)Bobály Attila (közreműködő)Bobály Ádám (közreműködő)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
376682
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ480/100 • 1/210 • 20.2mm • ISO64

376683
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ380/100 • 1/220 • 8.9mm • ISO64

376684
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/75 • 14.6mm • ISO64

376685
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/90 • 14.6mm • ISO64

376686
Feltöltve
2019.10.02. 12:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/105 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.02. 12:16
2019. 09. 16.
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.10.02. 12:16
6 új fotót töltöttem a "Jézus-szobor" műlaphoz
18.07.23. 21:55
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:13
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:11
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:10
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:09
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:05
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.26. 14:03
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.25. 06:44
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Jézus-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.