Medgyes (Mediaș), Strada Petru Rareş 2.
További képek a Fotólistában

Medgyes (Mediaș)
Strada Petru Rareş 2.
A róla elnevezett iskola előtti téren.

Avatás1971. november

Dr. Pinczés Sándor
2018.06.18. 09:56
A magyar vonatkozás nem kétséges, de nem a dicsőség lapjaira tartozik.
Stephan Ludwig Rotherdélyi szász író, evangélikus lelkész, pedagógus, politikus és vértanú, humanista volt gondolkodó, történész, egyetemi tanár.
Mint oly sok történelmi személyiségét, az Ő sorsát is meghatározta a kor, mely a forgatagban kikerülhetetlen.
Pozitív szerepe volt a nemzetiségek jogainak érvényesítésében, elképzelései előremutatóak voltak a mezőgazdaság fejlesztésében, és szorgalmazta a nyelvek egyenjogú használatának megvalósítását, mint az anyanyelvhez való jogot, benne kifejezetten a magyart is. Fölemelte szavát, hogy nincs szükség előírni hivatalos nyelvet az országban. Támogatta az uniót Erdéllyel.
A földrajzi helyzet miatt az 1848-as szabadságharc folyamán nézeteitől eltérően olyan sodorvonalba került, ahol a konfliktusok fölőrölték, Császári biztosként maga is hozott halálos ítéleteket.
Bem sikerei a földrajzi terület erőviszonyait megváltoztatták, Csány erdélyi kormánybiztos rögtönítélő bírósága 1849. május 11-én halálra ítélte.
A halálos ítélet végrehajtása megosztotta a hatalmakat, mind Kossuth, mind Ferenc József szükségtelen áldozatnak tekintette halálát.
"Kivégzése sokat ártott a magyar–román, illetve a magyar–szász megbékélés ügyének."
Források:
https://ro.wikipedia.org/wiki/Stephan_Ludwig_Roth
https://hu.wikipedia.org/wiki/Stephan_Ludwig_Roth
http://www.wikiwand.com/hu/Stephan_Ludwig_Roth
http://novatv.ro/2016/06/oferta-educationala-a-liceului-teoretic-stephan-ludwig-roth-video/
Benkő Gabriella Emese
2020.03.19. 16:30
" Medgyesen, a Stephan Ludwig Roth líceum és az Axente Sever líceum előtt egy-egy szobrot lepleztek le november utolsó hetében: az iskolák névadóinak alakját örökíti meg a két új medgyesi szobor."
Források:
Utunk, 1971.12.10. 50 szám
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Utunk_1971/?query=Stephan%20Ludwig%20Roth%20szobor%20Medgyes&pg=603&layout=s (fizetős forrás)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
315209
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.15. 16:08

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
315211
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

315212
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

315213
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

315214
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

315215

370171
Feltöltve
2019.08.21. 12:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/160 • 33.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.21. 12:55

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
370172
Feltöltve
2019.08.21. 12:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/400 • 11.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.21. 12:56

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
370173
Feltöltve
2019.08.21. 12:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.21. 12:56

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
545316
Feltöltve
2023.11.07. 12:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.11.07. 12:22

Adalék vagy máshol

"Stephan Ludwig Roth" c. alkotás fotói

Stephan Ludwig Rothról elnevezett iskola
Liceul Teoretic "Stephan Ludwig Roth"
Alkotó
Település
Medgyes (Mediaș)
Feltöltő
Azonosító
315210
Feltöltve
2018.06.15. 16:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.15. 16:08
Stephan Ludwig Rothról...Teljes szövegStephan Ludwig Rothról elnevezett iskola
Liceul Teoretic "Stephan Ludwig Roth"Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.11.07. 12:22
1 új fotót töltöttem a "Stephan Ludwig Roth" műlaphoz
23.10.29. 10:48
Megérintettem a "Stephan Ludwig Roth" alkotást
22.12.19. 21:42
A "Stephan Ludwig Roth" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.19. 21:41
A "Stephan Ludwig Roth" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.19. 16:30
A "Stephan Ludwig Roth" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.19. 16:30
A "Stephan Ludwig Roth" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.21. 12:56
1 új fotót töltöttem a "Stephan Ludwig Roth" műlaphoz
19.08.21. 12:56
1 új fotót töltöttem a "Stephan Ludwig Roth" műlaphoz
19.08.21. 12:55
1 új fotót töltöttem a "Stephan Ludwig Roth" műlaphoz
18.06.18. 09:56
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Stephan Ludwig Roth" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.