A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve

Budapest, VIII. kerület, Gyulai Pál utca 2.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Gyulai Pál utca 2.

Felállítás1798. május 28.

Jung József (tervező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2018.06.09. 15:49
A Rókus kórház építésekor a Szent Rókus kápolna hajóját összekötötték a kórházzal. Az összekötő épületet Jung József építőmester és Zitterbarth Mátyás kőművesmester készítették el. Először csak szegényházat akartak építeni, melynek létesítéséhez Pintér Fülöp királyi consiliarius alapítványi tőkével járult hozzá. Az 1777-ben meghalt Tausch György Mihály kereskedő Anna Mária nevű özvegye végrendeletében pénzt adományozott kimondottan szegényház alapítására. Végül kórházzal és szegényházzal egyesített épület épült, melyet 1798. május 28-án szenteltek fel. A jelenlegi plébánia bejárata akkor ennek az épületnek a főbejárata volt. Erre utal a felirat: "Pestanum Calamitosorum Domicilium" melynek jelentése: Gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza. Az idézett forrás szerint „Jung első elgondolása szerint a bejárati rizalit ormát tympanonba levél és virágdísz közé ágyazott magyar és Pest város címerével egyesített pajzs fölé helyezett magyar szentkoronával akarta díszíteni.” Ebből én feltételezem, hogy ugyan nem ez került a bejárat fölé, de ami elkészült, annak is Jung József volt a tervezője.
„A háromszögbe szerkesztett, keret nélküli szabad oromrelief közepén idősebb nő gondozás alá vesz elhagyatott, ruhátlan férfi beteget; baloldalt mankós agg koldus könyörög alamizsnáért rózsafüzért morzsolva, jobb oldalt szelíd arcú nő, ölében galambbal ül elmélázva pénzt ontó zsák mellett. A nem csekély szobrászi készségű, gondos megmunkálásával és művészi fölfogásával még mai megviselt állapotában is kiváló, de ismeretlen szobrász munkáját eláruló dekoratív plasztikának allegorikus alakjaiba tömörített szimbolikus gondolatsorozat félreérthetetlenül az épület alapításának céljára, hivatására, továbbá az alapítványtevő Pintérre és főleg Tauschnéra vonatkozik; sőt a középső relief valószínűen Tauschnét glorifikálja irgalmas szamaritánaként.”
Egy időben a bejáratot megszüntették és ablakká alakították. A II. világháborúban megsérült.
„1947-re az épületeket restaurálták, visszaállították az ispotály építésekor emelt feszületet és a kapukeretet is, melyből ma a plébánia bejárata nyílik.” 1956-ban is megsérült. 2002-ben is felújították az épületeket.
Források:
http://epa.oszk.hu/02100/02120/00007/pdf/BPTM_TBM_07.pdf 15. oldal
http://pestbuda.hu/cikk/20180529_ispotaly_es_kapolna_220_eves_a_rokus_korhaz
http://jozsefvaros.hu/hir/2825/megujul-a-szent-rokus-altemploma



Cím alapján hasonló

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314760
Feltöltve
2018.06.09. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:26

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314761
Feltöltve
2018.06.09. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:26

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314763
Feltöltve
2018.06.09. 15:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:27

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314764
Feltöltve
2018.06.09. 15:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:27

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314765
Feltöltve
2018.06.09. 15:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:28

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314766
Feltöltve
2018.06.09. 15:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:28

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314767
Feltöltve
2018.06.09. 15:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:29

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
314768
Feltöltve
2018.06.09. 15:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:29

Archív fotók

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

1834-ben
Feltöltő
Azonosító
314769
Forrás
https://www.google.com/search?q=:schwarczl,+jos.:+nosocomium+civium+pestiensium+ad+sanctum+rochum,+pestini+1834.&client=firefox-b&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjnxZfizMbbAhVhJJoKHWb9DT8QsAQIPA&biw=1585&bih=915#imgrc=DCdVrRC6gdTJ5M:
Feltöltve
2018.06.09. 15:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:29
Archív felvétel
1834-ben

"A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. alkotás fotói Budapest településről

1961
Feltöltő
Azonosító
314770
Forrás
Fortepan - Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet- HU BFL XV 19 c 11 Fortepan 102394.jpg
Évszám
1961
Feltöltve
2018.06.09. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.09. 15:30
1961, Archív felvétel
1961
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.28. 18:35
Megérintettem az "A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" alkotást!
18.06.09. 15:49
Dénes Ildikó publikálta "A Szent Rókus kápolna plébánia bejáratának domborműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.