Mekk Elek, az ezermester
Mihajlo Kolodko, ukrán szobrászművész Mekk Eleket, a kontár kecskét ábrázoló bronz miniszobra a Széll Kálmán téren bukkant elő. A mester egyik kezében elektromos csavarhúzó a másikban egy Moszkva tér feliratú táblát szorongat, azt szemléli hová helyezhetné fel. A táblával utalva a tér korábbi elnevezésére, ami 1951 és 2011 között Moszkva tér volt.
A tábla felirata is „mekkelekes” a vége már csáléra sikeredett.
A gyerekek és felnőttek által kedvelt televíziós bábfilmsorozat 1973-ban készült, a humoros szövegeit Romhányi József írta, a figurák és a díszlet Koós Iván Kossuth-díjas tervező munkája.
Érdekes egybeesés Koós Iván életrajzát olvasva: 58 éven át a Széll Kálmán tér 3. alatt lakott, így nem is került messzire egykori lakóhelyétől az általa tervezett mesealak szobrocskája.
https://welovebudapest.com/2018/06/06/ujabb-mini-bronzszobor-tunt-fel-budapesten-ezuttal-mekk-mester-barkacsol-a-szell-kalman-teren/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ko%C3%B3s_Iv%C3%A1n
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/701f531c671727f3483aa60ad63d3857_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bbe499372c51e22c817b823e0caa260f_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bf97796f8e98d376b8a9eecea42d0649_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9c8e383d0c7608dc5c26d520085b9d67_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c87ac4809fe61b0b111ffe1cf1b8bc02_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6aca6828a8ed12f8cfcf438ba01ec597_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bc70e427474127c5abf77bed5bec8efa_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/619d8159166b43890d4216a603fea4fe_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5ec194dad236f9a4e6718d5605c46195_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8c03c4eae4c6310d96cd8604c3602a4c_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/aae130ec748147b0b5a5c8937829ef98_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9b9bf281e2bcb15aa4e26995b4209d70_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4501-a34516-5d2b2db51a032-1b3e9f202a032ede0bb4bcd5_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ17/10 • 1/33 • 3.7mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4501-a34516-5d2b2e6a720a3-8d3a10405e8553c694f3197d_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ17/10 • 1/33 • 3.7mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4501-a34516-5d2b2ed12032c-e7248f46fffa88ae70b64752_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ17/10 • 1/25 • 3.7mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a34516-63fa6b3133257-7e629fa7c0d440ce088f5706_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6512dd3185be7-9c3c216d0a570f5471673e60_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ2200/1000 • 1/17 • 3.4mm • ISO1043
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-65167363e006d-708f20ac646c743bb896f889_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-65167363e7bcb-3610eaf760c18b8d3323c8e9_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/40 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-65167363ecd9a-e5ef570b5c6ac15eac302df9_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/40 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-65167363f1a88-a38085d90e3d96f27f68e612_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/30 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6516736402791-a0ee0e5f308ac8b529ecd78e_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/40 • 5.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6516738a00663-4e666db108c2db6c050fee7d_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6516738a02e11-eca6e2aee3c4970823a8a6fc_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6516738a059b7-1e74f308b5a257c0f2332091_4.jpg)
"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a34516-6516738a085bb-a3d76e4273f5161138411be1_4.jpg)