A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai

Budapest, II. kerület, Templomkert 1.

Budapest
II. kerület, Templomkert 1.
A templom bejáratával szemben, a szentélyben, az oltár mögötti félkörívben.

Avatás1899. október 1.

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.05.29. 17:47
A kegytemplom építésének közvetlen előzményeként 1875-ben civil kezdeményezésre megalakult a "Mária remete Kápolna Egylet" azzal a céllal, felépítik/felépíttetik a kegytemplomot. A tervezés feladatával Schönner Ferencet és Hauszmann Alajost bízták meg, a kivitelezésnél Hauszmann Sándor építőmester közreműködött.
A templomot Steiner Fülöp székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel 1899. október 1-én. Az ottani hirdetőtáblán kihelyezett tájékoztató szerint a templombelső képe változott, 1963-64-ben nyerte el mai formáját. A templombelső képét meghatározó, körben látható jellegzetes freskó-folyam Takács István mezőkövesdi templomfestő tervei alapján készült. míg 1968-ban a szembemiséző oltár.

A templomot Róth Miksa színes üvegablakai díszítik, amikről azonban sajnos, tartalmi leírást nem találtam. Annyi biztos, különböző szentek ábrázolásai.. Az alkotó azonossását több forrás is megerősíti. Szignóját is megtaláltam, az azonban egy másik műlapra tervezett ablakot érint.

A középső üvegfestmény sajnos nem látszik, az oltár, egyben a rajta lévő Boldogasszony-ábrázolás takarásában van. Abban azonban biztos vagyok, egy Mária-ábrázolás lehet, hiszen a templom titulusa, a kegyhely maga a Mária-tisztelethez kapcsolódik.

Jellegzetessége egyes ablakoknak, hogy a megjelenített szentek képe alatt mutatja azoknak a személyeknek portréit, akik a templomépítésben kiemelkedő szerepet vállaltak", ill. a szöveges részek tanúsítják az adományozók nevét. Itt minden ablakon az 1899-es évszám szerepel. (Itt egyelőre egy házaspár képe – ld. Templomablak Anno 1.-3. kép – hiányzik, mivel az az ablak a templomtérben nyert elhelyezést, később kerül sorra.)

A szentélyablakok mindegyikének témáját sajnos nem sikerült egyértelműen azonosítani. Bal oldalon ferences-rendi öltözékben Szent Antal látható a kis Jézussal. A következőn Jézus kezében a báránnyal, vagyis egy "Agnus dei"-ábrázolás. A középső, fent már kiemelt ablakot követően egy szentté avatott pápa képét helyezték el. Ezt feje körül a dicsfény tanúsítja, fején tiarát visel, kezében egy hármas keresztet tart, ami olyan rangot jelöl, ami ugyancsak pápára utal. Pontosan nem tudom azonosítani, a lehetséges lista hosszú https://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=296 – ugyanakkor a templom leírása nem jelez kapcsolódást ilyen vonatkozásban.
A jobb oldali üvegablakon valószínűleg a még kislány Szent Margitot látjuk kezében attribútumával, egy szál liliommal. Vele egy felnőtt női szent, akinek azonosítása szintén gondot okoz. Én Árpád-házi Szent Erzsébetre gondolok, bár koronát nem visel. Ő rokonságban állt Margit-királylánnyal (nagynénje volt, igaz életükben ők nem találkozhattak)
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/R/R%C3%B3th.html
http://mariaremete.hu/mr/bazilikank-tortenete/ http://katolikus.network.hu/blog/katolikus-kozosseg-hirei/mariaremete-kisboldogasszony-templom https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisboldogasszony-templom_(M%C3%A1riaremete)
http://mariaremete.hu/old/index.html
http://templomablakanno.blog.hu/2011/07/08/mariaremete_kisboldogasszony_templom

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313411
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 11:36
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313412
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO2000

313419
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 11:37
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313435
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 17:04
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313416
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 11:36
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Szentkirályi Antal, az építtető egylet elnöke
Feltöltő
Azonosító
313414

313417
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

313415
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • ISO800

Hauszmann Sándor, építőmester és felesége, Klringer Berta
Feltöltő
Azonosító
313418
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 11:37
2017. szeptember
Hauszmann Sándor, építőmester és felesége, Klringer Berta

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313420
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.27. 11:38
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
313421
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.05.27. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • ISO3200

313422

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.05.29. 17:47
Göröntsér Vera publikálta "A Kisboldogasszony Bazilika szentélyének üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.