Görgey Artúr
A másik nyertes alkotás avatásának időpontját a korábbi híradás szerint május 21-re tervezték. Kicsit csodálkoztam ezen, hiszen Pünkösd hétfőn nem tűnt szokványosnak szobrot avatni, ugyanakkor a dátum éppen a '48-as fővezér halálának napja (a projektnek ez a része rugalmasan kezelte a két év eltérést),
Ebből kiindulva a napokban megpróbáltam megkeresni a pontos időpontot, hátha sikerül személyesen is ott lenni egy elérhető időpontban a szobor avatásán. Az eredmény egy ropogósan friss hír volt, ami arról tudósított, hogy Áder János köztársasági elnök május 16-án felavatta az alkotást. Ide tartozik még, érdekes volt a készülődést nagy vonalakban kísérni az alkotó honlapján, ahol mindig az aktuális állapot jelent meg. Sajnálom, hogy nem készítettem jegyzeteket, mivel ma ezek a részletek már nem érhetők el.
Annyi mégis felidézhető, a művész beszámolt arról is, hogy két tervvel indult a pályázaton. Minősítette is elképzeléseit. erről azonban már nem érhető el bejegyzés. A több példányról, ill. a pályaművek tervezeteiről azonban még most is található néhány fénykép a "Művek" menü alatt http://szkokivan.hu/Munkak Itt is, de az elkészült mű szignója alatt is látszik, az alkotás már két éve elkészült.
Én úgy látom, ez az alkotás is elég formabontó. Érdekes nézni ahogy a festő mintha ecsetvonásokkal alakította volna szobra néhány részletét. A talapzat bal oldalán megformázott Kossuth-címer az "ügyet" jelképezi, míg a másik oldalon a Görgey család címere látható. A szobor előtti koszorú "örök", ugyancsak az alkotás része.
A fővezér portréja egyrészt egy nyílt tekintetű, talán megsebzett embert mutat. Alakjának látható részletén kezeket formált a művész. Jobb oldalon ökölbe szorított, máshol lenyomatok. Bal oldalon ugyancsak mintha egy öklöt látnánk. Körbejárva nekem azt sugallta, mintha a tábornokot ezek a kezek gúzsba kötnék, a kötelezettségek, a történtek béklyói. Hátán egy idézet olvasható tőle, ami a főhadiszálláson tett nyilatkozatát tartalmazza Görgei s.k. aláírással.
Életrajzi adatai az Adalékoknál érhetők el. Az avatásról szóló beszámoló a Híradó cikkében olvasható, ill. kisebb részlet ugyanott Áder János beszédéből.
https://mno.hu/belfold/gorgei-artur-honved-tabornok-szobrat-avattak-fel-visegradon-2443629
http://www.visegrad.hu/felavattuk-gorgei-artur-honvedtabornok-mellszobrat
https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/05/16/felavattak-gorgei-artur-honvedtabornok-mellszobrat/#
Másképp: https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6rgei_Art%C3%BAr
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a109277bd1356b5f17ebb65e4160c25d_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b9301ea3158fb335af8cf2a79ebe0ff8_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56b3d5a3e38dd3b6132eaa85f546a099_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1886e6189acb0dc3be2e1b92dda6700d_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/be8d983550287faf0694ffea1560dfaf_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ad5ea88923aa1d58266162857a3548ee_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ddd34ae6d69763f1d4015e06e698b41f_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2e375c25621050ebdae10d6115aff661_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/917284412073fff7a334043501140978_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/622d327b0579e974e3e5736684c5073c_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e50598514cd6bf54cdc1b00f0a9b2729_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ea355fd3ed28751fe87c85220ad1ee66_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a34378-5ce65e0439420-49aac99dab35de266bcdd6a3_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/80 • 11.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a34378-5ce6a90ce6f17-787930af042a0d382e484166_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a34378-5ce6a90ce8452-cf287ae6412177d7b33cb780_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a34378-5ce6a90ce9af5-4b0dda9ce1a06b30f553d6c8_4.jpg)
"Görgey Artúr" c. alkotás fotói
ƒ29/10 • 1/250 • 4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a34378-5ce6a90ceae46-e89cfde2f57543c35674c661_4.jpg)