Budapest, XII. kerület, Csaba utca 5.

Budapest
XII. kerület, Csaba utca 5.
Az oltár jobb oldalán.

Készítés1971
Avatás1933. június 4.

Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Németh Ferenc (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.05.16. 18:26
Árkay Aladár és fia, Bertalan tervei alapján készült a Városmajori Jézus Szíve templom, melyet 1933. június 4-dikén szentelt fel Serédi Jusztinián bíboros. A templomablakokat Árkay Bertalan felesége Sztehlo Lili tervezte, Palka József és Johan Hugó üvegfestőmesterek valósították meg. 1942. szeptember 5-én egy bomba robbant a közelben és a hat üvegablak elpusztult. Az üvegablakok közül ötöt rekonstruáltak. „Eredetileg a Kálvária helyén a Szent Erzsébet életét bemutató ablak, a Mária-ablak helyén pedig a Magyar szentek-ciklus állt. A háború utáni helyreállítás során ugyan nem voltak tekintettel az eredeti elhelyezkedésre, és érthető okokból a két monumentálisabb hatású, és kompozíciójukban is egymásra rímelő üvegfestményt rekonstruálták.” A rekonstruáló neve nincs az ablakon feltüntetve, csak az, hogy az adományozó kinek az emlékére készíttette és az 1971-es évszám.

A legalsó képen Mária a gyermek Jézussal, a középső részen Mária ölében tartja a keresztről levett Jézust, a harmadik rész Mária megkoronázása, mennybemenetele.
A szövegidézet Pázmány Péter Ének Magyarország védasszonyáról
„Óh dicsőséges, óh ékességes, csillag, fényességes
Világ úrnője, kegyes anya, édes!
Angyalok szája, próféták lánya, Dávid unokája,
neked énekelt Salamon hárfája.
.
.
Szüzeknek szüze, világnak tüze, vezess égbe győzve,
nem maradjunk itt honunkból száműzve!
Fénye a fénynek, kútja segélynek és lelki reménynek,
adj életet szolgáid seregének.”
Források:
http://www.varosmajoriplebania.hu/index.php?name=2_tortenetunk
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/babits-mihaly-17F97/forditasok-18FDE/pazmany-peter-1922A/eneke-magyarorszag-vedasszonyarol-1922B/
https://books.google.hu/books?id=yGe5CwAAQBAJ&pg=PT151&lpg=PT151&dq=angyalok+kir%C3%A1lyn%C3%A9ja,+d%C3%A1vid+unok%C3%A1ja&source=bl&ots=h3O-_Shxu3&sig=1pDYE2TcNeULweo7lPyMH3xTtOc&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj3kLnOxYDbAhVEMewKHZmZAFoQ6AEIWzAJ#v=onepage&q=angyalok%20kir%C3%A1lyn%C3%A9ja%2C%20d%C3%A1vid%20unok%C3%A1ja&f=false

Cím alapján hasonló

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312531
Feltöltve
2018.05.16. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/26 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:17

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312532
Feltöltve
2018.05.16. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/150 • ISO400

312534
Feltöltve
2018.05.16. 18:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:18

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312535
Feltöltve
2018.05.16. 18:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/80 • ISO800

312536
Feltöltve
2018.05.16. 18:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/58 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:18

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312537
Feltöltve
2018.05.16. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/52 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:19

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312538
Feltöltve
2018.05.16. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:19

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312539
Feltöltve
2018.05.16. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:20

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312540
Feltöltve
2018.05.16. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/30 • ISO800

312541
Feltöltve
2018.05.16. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/38 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:20

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312542
Feltöltve
2018.05.16. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:21

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312533
Feltöltve
2018.05.16. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/14 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.16. 18:17

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Az ablak bal alsó sarkában.
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312603
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.05.17. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.17. 12:05
2014. június
Az ablak bal alsó sarkában.

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312729
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2018.05.18. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.18. 21:35
2013. április

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312730
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2018.05.18. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.18. 21:36
2013. április

"Mária üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Németh Ferenc (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312731
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2018.05.18. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.18. 21:36
2013. április
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.05.18. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Mária üvegablak" műlaphoz

18.05.18. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Mária üvegablak" műlaphoz
18.05.18. 13:58
A "Mária üvegablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.18. 13:57
A "Mária üvegablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.17. 12:05
1 új fotót töltöttem a "Mária üvegablak" műlaphoz
18.05.16. 18:26
Dénes Ildikó publikálta "Mária üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.