Lengyel menekültek emlékműve

Fertőszentmiklós, Kolozsvári utca

Alternatív, helyi címek:Lengyel emlékmű

Fertőszentmiklós
Kolozsvári utca
Kolozsvári utca Vadász utca eleje (vásártér)

Felállítás2009. szeptember 6.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szabolcs Erzsébet
2018.05.16. 20:00
A Lengyel Szeptember országos rendezvény sorozatának alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében is megemlékeztek a Magyarországra 70. évvel ezelőtt érkezett lengyel menekültekről és az őket segítő magyarok emberségéről. Ebből az alkalomból került felavatásra ez a érdekes szabálytalan alakú obeliszk szerű emlékmű. A nap fénye különleges kékes szürkés csillogást ad a kőzetnek mely azóta is ezen a helyen áll. A talapzaton lévő tábla betűi kissé megkoptak már, a felsorolt nevek rangok csak részben olvashatók. A szöveg lengyel és magyar nyelven íródott. Legalsó sorban: Állítatta: Fertőszentmiklós Önkormányzata és Községvédő Szépítő Egyesülete.

Az avatáson részt vett Joanna Stempinska nagykövet asszony aki közösen Fertőszentmiklós polgármesterével, Horváth Tiborral a Bregencz-majori internálótáborban elhelyezett lengyel menekültek emlékére állított emlékművet közösen avatta fel.
Fertőszentmiklósért Egyesület 2017-ben kiegészítette egy táblával, magyar és angol szöveggel amelyet elolvasva megtudhatjuk az emlékmű történetét.
Bregencz-major a város külterületén található, valamikor katonai laktanya szerepe volt.
Források:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=10263
http://www.fertopart.hu/program/2146-lengyel_emlekmu_avatasa.html
További linkek
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/menekultek_talaltak_nalunk_masodik_hazara/2113723/

Cím alapján hasonló

"Lengyel menekültek emlékműve" c. alkotás fotói Fertőszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
312519
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.05.16. 18:12

312530
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/320 • ISO200

312526
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO200

312522
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/250 • ISO125

312524
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/200 • ISO100

312527
Feltöltve
2018.05.16. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/400 • ISO200

312523

312528

312529

312525

Összesen 10 fotó

Műlap története

18.05.16. 20:00
Szabolcs Erzsébet publikálta "Lengyel menekültek emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.