Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék

Ibrány, Szegfű utca 1.

Alternatív, helyi címek:Őzike-szobor

Ibrány
Szegfű utca 1.
A Posta előtt áll.

Avatás2016. március 15.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2018.06.30. 20:20
Ha jól látom az Andrea műlapját, ugyanezen a helyen állt a Hét vezér szoborcsoport. Jó is a helyszín egy művészeti alkotás telepítésére, mert központi hely, és mégsem zavarja a település lakóit a mindennapi életükben. Hogy mi lett a vezérekkel, ezt a jövő héten meg fogom kérdezni, mert tervben van az újabb ibrányi látogatás.
Legutóbb viszont már nagyon siettünk, és csak két-három alkotást fotóztam le, a mielőbbi visszatérés reményében. És, mivel már be is csomagoltam, így biztosan lesz is valami a tervből.

De, nézzük a műlapon látható Őzikét. A szobor egy életnagyságú, fiatal őzbakot ábrázol. Közelebb haladva viszont igencsak meglepődtem, amikor kiderült, hogy a helyi vadásztársaság állíttatta a szobrot, saját jubileuma alkalmából.
http://users.atw.hu/ibranynimrod/

A következő csavar az ügyben, hogy 2016. március 15-én avatták fel a szobrot, a március 15-i ünnepségek keretében. Lehet, hogy egyéni az ízlésem, de több dolgot nem értek az ügyben.

Viszont lehet, hogy a helyieknek ez így volt természetes.

Cím alapján hasonló

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312166
Feltöltve
2018.05.13. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312167
Feltöltve
2018.05.13. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

312168
Feltöltve
2018.05.13. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312169
Feltöltve
2018.05.13. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312170
Feltöltve
2018.05.13. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312171
Feltöltve
2018.05.13. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312172
Feltöltve
2018.05.13. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. alkotás fotói Ibrány településről

Feltöltő
Azonosító
312173
Feltöltve
2018.05.13. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 8 fotó

Műlap története

18.06.30. 20:20
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Minden vadászzsákmány legszebbike az emlék" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.