I. és II. világháborús emlékmű

Szilágynagyfalu (Nușfalău), DN1H

Alternatív, helyi címek:In memoriam

A település központjában, egy téren áll.

Felállítás1997

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2018.06.01. 20:00
Szilágynagyfalu (románul Nușfalău) falu Romániában, a Berettyó folyó felső folyásánál, Szilágy megye nyugati részén; az azonos nevű község központja.

A főtéren, a templomok közötti parkban helyezték el, 1997-ben a két világháborúban elhunytak emlékművét. Először nem volt rajta szobrászati alkotás, amiről itt győződhettem meg: http://www.magyarhosok.hu/tesztr/main.php?menu=6&id=6551&s=4
2014-ben vették fel az emlékművet a magyarhosok.hu oldalra. Azóta már egy hatalmas Turulmadár díszíti az emlékmű tetejét. Vagyis a bronzmadarat 2014 és 2018 között helyezték el.
Körbe fotóztam az emlékművet – jól látszik, hogy főleg magyar nevekkel vannak tele az emléktáblák. A településen még ma is jelentős magyar lakosság van, az ottaniak kb. kétharmada.
A falu pár év ünnepelte 800. évfordulóját, mint a település honlapján is látszik: http://nusfalau.ro/galerii.php?album=104
Az emlékmű magas, és nagy, viszont valami nem túl jó anyagból készült. Mindenesetre figyelem felkeltő a mű, már csak a méretei miatt is. Az oszlopon körben fekete márványból készült emléktáblákra vésték föl, ábécérendben a háborúkban elhunytak neveit.
Források:
http://www.magyarhosok.hu/tesztr/main.php?menu=6&id=6551&s=4#Szil%C3%A1gynagyfalu%20vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BAs%20eml%C3%A9km%C5%B1%202014.04.18.%20k%C3%BCld%C5%91-S%C3%BCmec
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1gynagyfalu

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311972
Feltöltve
2018.05.11. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:21

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311969
Feltöltve
2018.05.11. 00:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:20

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311970

311973
Feltöltve
2018.05.11. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

311971
Feltöltve
2018.05.11. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:21

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311974
Feltöltve
2018.05.11. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:23

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311975

311979
Feltöltve
2018.05.11. 00:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:24

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311980
Feltöltve
2018.05.11. 00:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:24

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311985
Feltöltve
2018.05.11. 00:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:25

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311982
Feltöltve
2018.05.11. 00:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:25

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Feltöltő
Azonosító
311968
Feltöltve
2018.05.11. 00:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.05.11. 00:20
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.12.03. 10:53
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.01. 20:00
TundeK62 publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.