Esztergom, Budai Nagy Antal utca

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Ipari tanulók

Esztergom
Budai Nagy Antal utca
Az iskola – utcáról is látható – homlokzatán.

Felállítás1972

Óvári László (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.05.09. 18:15
A hír, a lapon még nem szereplő alkotásról a Feltöltési ötletek fórumán ért. Köszönöm NofreT, nagyszerű találat! Nekem pl. éppen jól jött, mert a műfaj közel áll hozzám és mostanában nem adatott hasonló téma. Mindössze a távolság és az idő jelentett problémát... leküzdve.
Az "ötlet"-ben lényegében minden adat jelen van, ám végig kellett járni. Az alapigazság, hogy valamiért nem szerepel a lapon. A cím/téma logikusan következik az iskola jellegéből és történetéből, ahol írva vagyon, hogy az új épület 1972-ben épült a megnövekedett igények és létszám kielégítésére.
(Tulajdonképpen az iskola története, ami 130 évre tekint vissza, egy bizonyos áttekintést mutat a magyar történelem egy jelentős részéről – ld. a második forrásnál).

A mozaik kép felépítése jellemzően itt is szimmetrikusnak mondható. Az alapot egy szív-szerűen kiképzett felület adja, ami igen érdekesen, színes geometriai elemekből áll össze. Középen két tanuló munkálkodik, megformálásuk erősen stilizált. Feladatuk valamilyen összmunka lehet. Ami kezük alól kikerül, illetve a használt eszközök együttese kör alakú formákban összpontosul.
Kétoldalt is látható egy-egy, munkájukban elmerült fiatal, fúró, esetleg hegesztő pisztoly és /talán/ légkalapács lehet az eszközük.

Óvári László festőművész nem kisebb mestereket tudhat magáénak, mint Szőnyi István és Fónyi Géza. Kompozícióinak jellegzetességét a színválasztás és a szimmetria adja.
Ez az alkotás nagy valószínűséggel állami megbízásnak köszönheti létezését, mint ahogy a lexikon szerint murális megbízásait többnyire ilyen módon nyerte el.
Források:
Feltöltési ötletek ; 2018.04.29/NofreT
http://gf.sulinet.hu/index.php/iskolankrol/iskola-bemutatasa
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch24s29.html

Kapcsolódó
Vak Bottyán

Cím alapján hasonló

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311804
Feltöltve
2018.05.09. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:16

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311788
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:13

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311791
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • ISO80

311799
Feltöltve
2018.05.09. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:15

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311794
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:13

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311802
Feltöltve
2018.05.09. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:16

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311801

311800

311795
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

311803
Feltöltve
2018.05.09. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:16

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311792
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:13

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Feltöltő
Azonosító
311789
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.09. 15:13

"Szakmunkásképzés" c. alkotás fotói Esztergom településről

Rozsnyai Béla fotója
Feltöltő
Azonosító
409524
Forrás
Fb üzenet.
Feltöltve
2020.07.17. 16:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.07.17. 16:37
Rozsnyai Béla fotója
Összesen 13 fotó

Műlap története

7 perce
1 új fotót töltöttem a "Szakmunkásképzés" műlaphoz!
18.06.23. 18:01
A "Szakmunkásképzés" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.05.09. 18:15
Göröntsér Vera publikálta "Szakmunkásképzés" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.