Budapesti lány
"Újabb kártékonykodás a környezetemben:
A Gellért hegyen található kút, medence együttes a 60-as években készült. A medencében ugyan nem folyt víz "ezer" éve, csak az esővíz töltötte meg, így kutya és madár fürdőhelyül szolgált. De a vízrendszer itt még működik, és a kertészek innen öntöznek nyáridőben. Hozzáteszem az egész gellérthegyi öntözővízrendszert hagyták gallyra menni a rendszer vált(oztat)ás után. Kb. egy éve a szobrot ledöntötték. Ezt valakik, talán a Főkert, elszállíttatta. Utána hosszú ideig ott volt a semmi. Majd visszaállították a szobrot. Egy ideig nyugalom és béke honolt, amíg egyszer, csak pár hónapja ellopták a szobor előtt lévő csatornafedelet. A tátongó gödröt, a balesetek elkerülésére a Főkert körülvette szalaggal. Ez így díszeleg felpántlikázva néhány hónapja. Majd a hétvégén arra virradtunk, hogy megcsonkították a szobrot is. Mindez egy fő turistaút kellős közepén. Nem bakancsos turistákra gondolok, hanem külföldi látogatókra. Hát így állunk. Egy ideig nem jártam a környékén, mert nem akartam ezen pityeregni. Most erőt vettem magamon, és lefotóztam. És nem is pityeregtem, csak dühöt éreztem és keserűséget."
Neszták Béla készítette a műlapotNormál és archív fotók

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Budapesti lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Adományozó: Kriss Géza

Fotó: 252897

Adalék vagy máshol

ƒ390/100 • 1/125 • ISO160