Nepomuki Szent János

Nagykáta, Szabadság tér

Állapot: Megrongálódott

Nagykáta
Szabadság tér
A Szent György templom sekrestyéje mögött, a parkban.

Avatás1768
Avatás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2018.05.05. 09:34
Első Nagykátán tett látogatásomkor a tér középvonaláig jutottam el. A muemlekem.hu alapján tudtam, hogy a templom másik oldalán, de mögötte is "várnak", ám időm akkor már nem volt. Így csak utóbbi utamon jutottam el Nepomuki Szent János szobrához, a templom sekrestyéje mögött.
Eredeti felállításakor nem sokkal távolabb, a mostani MOL kút (Ady Endre út) környékén állt.. Az áthelyezés időpontja nem ismert. Egy 1881-es térkép tanúsítja, hogy akkor még a helyén volt. További lehetséges infó: 1958-ban jelent meg egy „Pest megye műemlékei" c. jegyzék, ami ugyancsak régi helyén jegyzi, amiből következtethető, hogy csak később történt elmozdítása.
Ami valószínű, hogy "ívelt sátortető" védte, de ez elkerült a feje felől. Feltételezések szerint a védőtető ma a Mária-szobor felett látható. Másrészt (ld. 3. forrás) áthelyezésekor sérült volt, fejét pótolták úgy, hogy most Jézus arcára emlékeztet.

Az én fényképemen diszkrét virágcsokor fedi, de a talapzaton, a címer alatti részen lévő felirat szerint 1768-ban készült a homokkő szobor. Mint ilyen (olvasom), Nagykáta "legrégebbi kézzel fogható emléke". A Nagykátai Híradó 2013-as cikkében (2. forrás) a szent általános bemutatásán kívül szerepel a szobor története is.
A gyónási titok mártírja, egyben a "folyók, hidak, kutak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje" a cikk szerint itt éppen egy kút védelmét szolgálta a kezdeti időkben. Akkor egy korának nagy becsben tartott gémes kútját "őrizte" , melynek maradványai minden valószínűség szerint még ott vannak a benzinkút környékén, igaz, betemetve.

Nagykátán minden szobor mozog, ill. elmozdították, áthelyezték. Ennél nagyobb baj, hogy állapotuk megóvásáról nem-igen történik megfelelő gondoskodás. A muemlekem.hu bejegyzése is erről tanúskodik, hiányolják a téli védőcsomagolást, ami a látható állapotromlás oka, "kifejezetten nagymértékű a kőanyag pusztulása".
Ebből kiindulva úgy gondolom, a szükségesnek látszó felújítás is kérdéses.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=7149
Káplár Béla: Egy szobor a templom mögött http://www.nagykata.hu/e107_files/downloads/nagykataaprilis2013.pdf
Palkó Istvánné/Palkó Gábor: Nagykáta keresztek és keresztény szobrok (2009) p.14.

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
311458
Feltöltve
2018.05.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.04. 21:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
311453
Feltöltve
2018.05.04. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.04. 21:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
311450
Feltöltve
2018.05.04. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

311456
Feltöltve
2018.05.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

311452

311451
Feltöltve
2018.05.04. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

311457
Feltöltve
2018.05.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

311454
Feltöltve
2018.05.04. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

311455
Feltöltve
2018.05.04. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.04. 21:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
311459
Feltöltve
2018.05.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.04. 21:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
311461
Feltöltve
2018.05.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

311460

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.05.05. 09:34
Göröntsér Vera publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.