A csíkos házak és a hófehér porcelánkút - szemet gyönyörködtető látvány lehetett annak idején, mely sajnos már a múltté...

A szökőkutat sajnos elbontották - feltehetően a rendszerváltást megelőzően (1988 körül) - a barcsi víz akkori minősége miatt. A fehér szín ugyanis mindig gyorsan elszíneződött a víz magas vastartalma miatt, így elég csúnya képet mutatott. Időközben a házak csíkozásai is eltűntek.

A kút lehetséges, hogy megvan még elemeire szedve a Városgazdálkodási Igazgatóság raktárában. Ennek az információnak még nem tudtam utánajárni.

Ezúton is óriási köszönet Rózsás Márton helytörténésznek, a Dráva Múzeum egykori munkatársának, egyben Barcs Város Díszpolgárának a képekért és részletes információkért, aki az elmúlt hónapokban a Barcsi Városi Könyvtár helytörténeti előadássorozatában ivókutakról, szökőkutakról, belsőépítészeti alkotásokról is szót ejtett. Olyanokról, melyek már nem pótolhatók.

„Az urbanizáció együtt jár a környezet, így az épített környezet kisebb-nagyobb átalakításával. Ez különösen igaz abban az esetben, mikor egy településnek alapvetően falusias arculata van. Az új épületek tervezésénél majdnem minden esetben az adott korban uralkodó építészeti irányzatok érvényesülnek. Az 1970-es években ez nem jelentett mást, mint a tömbházas építkezést, mely döntően megváltoztatta Barcs arculatát is. A modern, bár egy kisváros stílusától idegen „szocialista” lakótelepek, illetve a különböző súlypontokon elhelyezkedő központi részek erőteljes fejlesztésére került sor, egységes városkép kialakítására azonban csak az 1980-as évektől történtek kísérletek. 1981-ben elkészült a város településesztétikai terve. Ez nem csak az épített környezet kialakítását hivatott rendezett mederbe terelni, hanem a település arculatát és hangulatát alapvetően meghatározó zöld területek, közterületi bútorok és tárgyak minőségét is igyekezett egymáshoz hangolni. A cél a közterületek merev, sablonos kialakítása helyett egy hangulatos, meleg, kisvárosi élettér kialakítása volt.E cél jegyében került sor a Zsolnay-gyárral kialakított együttműködésre, valamint több fiatal iparművész bevonására is ebbe a munkába. A pirogránit virágtartók és taposólapok, a kerámia térelválasztó elemek és sakkasztalok, porcelán szökőkút (Fürtös György, Gazder Antal, J. Móker Zsuzsanna munkái) a parkokban és pihenőhelyeken kerültek elhelyezésre.” (Rózsás Márton – Dráva Múzeum egykori munkatársa, Barcs Város Díszpolgára – Településesztétikai program)

Barcs város és a pécsi Zsolnay-gyár együttműködéséről szóló régi újságcikk:

„Kerámia a barcsi utcán
Nemcsak szépek — hasznosok is

A megállapodást a pécsi Zsolnay-gyárral Barcs nagyközség tanácsa kötötte 1976-ban. Az eredmény: 27 pirogránit virágtartót helyeztek el a Dráva menti település utcáin, terein. De nemcsak virágtartók érkeztek a gyárból. Vásároltak például egy szökőkutat, s az idén újabbat várnak.
A barcsiak által meghirdetett — és a megvalósítás során igencsak komolyan vett — telep ülésesztétikai programban nemcsak az említett Zsolnay-termékek szerepelnek. Ezeknek a használata része ugyan a programnak, de vannak olyan termékei is a gyárnak, amelyeket több helyen föl lehet célszerűen használni. Például kitűnően alkalmazhatók térelválasztónak, és — kísérletképpen — két ABC-áruház kerítése készült ilyen anyagokból. Több létesítményre kerülnek Zsolnay-homlokzatelemek, melyek szinte vonzzák a tekintetet. Az új városközpont kialakítása során mindenütt ilyenekkel dolgozott a tervező.
Az óvodáknál különféle állatfigurákat helyeztek el; a parkokba Zsolnay sakk- asztalak kerültek. Bizonyos díszítőelemek a lakóépületek építésé során is figyelembe vehetők: ilyet használnak majd az új városi könyvtár építésekor.
Több ivókutat is fölállítottak a városban. Tervezik, hogy még többet is elhelyeznek az esztétikus, környezetet díszítő Zsolnay-kutakból.”

---